Nem változott a nézetem a migrációról – Sebastian Kurz a Mandinernek

Ha az ember politikusról készült filmekre gondol, akkor szinte kivétel nélkül idősebb, már nyugdíjba vonult vezetők jutnak az eszébe, önről viszont a fiatal kora ellenére már a harmadik film született. Mi volt az első benyomása, amikor megkeresték az ötlettel?
Amikor a producerek felvették velem és a csapatommal a kapcsolatot, az első reakcióm kifejezetten elutasító volt. Ennek oka, hogy ha konzervatív politikusokról forgatnak filmet, akkor jellemzően kedvezőtlen képet akarnak festeni róluk. Meg voltam győződve róla, hogy egy újabb efféle filmet akarnak készíteni rólam, és egyszerűen nem akartam ehhez asszisztálni. Végül a koncepció győzött meg. A filmesek terve az volt, hogy megszólaltatják azokat, akik negatívan vélekednek rólam, és olyanokat is, akik velem dolgoztak, és támogattak. Tehát nem döntötték el előre, hogy milyennek akarnak láttatni, hanem egy árnyalt képet kívántak bemutatni rólam, mindkét oldal véleményével. Az ilyen típusú, kiegyensúlyozott alkotások pedig kifejezetten tetszenek; szeretek olyan filmeket nézni, amelyekben két vagy akár több oldal véleménye is megjelenik.

Ebben a filmben az igazi Sebastian Kurzot látjuk?
Az embernek mindig nagyon furcsa érzés filmben saját magát látnia. Ez még korábbi politikusként is így van, pedig mondhatjuk, hogy megszoktam médiavisszhangot. Ami a kérdést illeti, nem biztos, hogy én vagyok a megfelelő személy, aki ezt meg tudja válaszolni, de egy biztos: 

Számos becenevet aggattak önre, csak két példa: Kurz császár és csodagyerek. Van, amelyiket el tudja fogadni?
Egyiknek sincs igazán köze a valósághoz. Mindegyik abból indul ki, hogy az egész politikai karrierem egy tudatosan végiggondolt és végigvitt mesterterv megvalósítása volt.

Külső személőként azért nem nehéz erre a következtetésre jutni.
Pedig nem volt semmilyen titkos terv. Én csak a hazámat akartam szolgálni, és már egészen fiatalon érdekelt a politika. Tizenhét évesen kezdtem önkéntesként, majd szerencsés véletlenek sorozata következett, és hirtelen államtitkár lettem.

Mi volt az eredeti terve?
Mindig is az volt az elképzelésem, hogy legyen egy jó állásom a magánszektorban. A politika egész fiatal korom óta érdekelt, de csak önkéntes alapon akartam részt venni benne, nem terveztem politikus lenni.

Sebastian Kurz mégis egyfajta márkává vált. Kívülről nézve rendkívül jól, profin és tudatosan felépített márkává.
Pedig nem az volt, csupán másokban alakulhatott ki ez a benyomás. Amikor nem egész huszonöt évesen felkértek a belügyi államtitkári pozícióra, teljesen készületlenül ért, meg voltam döbbenve, sőt idegesség és bizonytalanság­érzés fogott el. Tisztában voltam vele, hogy ha elvállalom, megváltozik az életem, véget érnek a gondtalan diák­évek, és a karrierem sem az eredetileg elképzelt irányban halad majd tovább. Ehhez társult a kudarctól való félelem is. Tehát ezt mindennek lehet nevezni, csak tudatosságnak nem. A politikáról tudni kell, hogy itt szinte semmi nem tervezhető. Legalábbis Ausztriá­ban biztosan így van, tapasztalatból mondom.

Végül a pozíció elvállalásával fejest ugrott a politikába. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
Az első évem, amikor állam­titkárként a migráció és integráció terén dolgoztam a kormányban, rendkívül kemény volt. Médiakampány indult ellenem, első­sorban az életkorom miatt: túlságosan fiatalnak és tapasztalatlannak tartottak, és alkalmatlannak akartak bemutatni. Persze nem csak ez volt az oka a támadásoknak. A legtöbb újságíró és a területen dolgozó szereplő nem szerette volna, hogy az integráció ügye a konzervatívok kezébe kerüljön. A kezdet tehát nagyon nehéz volt, de kitartó munkával, valamint a migráció és az integráció korábbitól gyökeresen eltérő, szerintem helyes és jobb megközelítésével bizalmat szereztünk. Aztán az egyik lépés követte a másikat. Keményen dolgoztam, hogy megváltoztassam azt a képet, amit festeni akartak rólam. A kemény munka pedig sikerekhez vezetett. És ha a munkához siker társul, az emberben akaratlanul is az az érzés erősödik meg, hogy folytatni kell az utat.

Úgy tudom, a politikai aktivizmus felé tett lépéseit ösztönözték az Ausztria elleni uniós szank­ciók, az osztrák kormány EU-n belüli elszigetelése a 2000-es évek elején.
Igen, az volt a benyomásom, hogy nagyon igazságtalan dolog történik. Jelentős hatást gyakorolt rám, és ösztönzőleg hatott. Visszatekintve úgy gondolom, hogy a legtöbben azóta belátták, nagy hiba volt ez a lépés Európai Unió részéről. 

Egyszerűen nem tetszett az EU vezetésének az osztrák választás eredménye, ezt kifejezetten problémásnak tartom.

Érdekes, amit mond, mert Magyarország ma hasonló helyzetben van.
Úgy gondolom, hogy az EU-ban szükség van a különbözőségekre. 

Európai kritikák és támadások önnek is jutottak bőven. Ha ebből a szempontból vissza­néz a politikai pályájára, változott a véleménye bizonyos kérdésekben?
Közel két éve nem a politikában dolgozom, hanem a magán­szektorban, egészen más területen, de ugyanaz az értékrendem, mint akkor, és a nézeteim a gazdaság vagy a migráció kérdésében nem változtak.

Van, amit utólag másképp tenne?
Valószínűleg harciasabbnak kellett volna lennem.

Több egykori kollégája megjelenik a filmben, s vannak baráti és kevésbé baráti megszólalások. Egy politikusnak lehetnek barátai? Önnek vannak?
Természetesen. Sok barátom van, akivel együtt nőttem fel. Vannak, akikkel egy iskolába jártunk. Vannak barátaim az ifjúsági szervezetben és a politikában töltött időkből. Az, hogy legyen közössé­günk, családunk, barátaink, mindennél fontosabb.

A filmben feltűnik egy igazi világsztár: Arnold Schwarzenegger. Ő hogyan került a filmbe, barátként?
Arnold Schwarzenegger egy barát. Kifejezetten kerestem vele a kapcsolatot, mert egy az egyik leg­sikeresebb kortárs honfitársamnak tartom. Nemcsak testépítőként, hanem politikusként, kormányzó­ként is sikeres volt. Nagyra értékelem a barátságunkat, ma is élő kapcsolatban vagyunk, amikor az Egyesült Államokban vagyok, alkal­manként meglátogatom.

Említette a családot. Ezt a témát a film nem igazán érinti, és meglehetősen keveset lehet tudni a családi életéről.
A politikai harcok mindig is hevesek voltak, ezért a magánéletemet igyekeztem óvni. A közéletben való részvételem a saját döntésem volt, nem a feleségemé, a fiamé vagy a szüleimé, ezért mindig is törekedtem arra, hogy őket ne keverjék bele a politikába és az aktuális vitákba.

Hogyan viszonyult a családja a munkájához akkor, illetve most?
A jelenlegi állásom egyik nagy előnyének tartom, hogy sokkal inkább az én döntésem, mennyi időt töltök a munkával és a családdal. Kormányfőként jóval kevésbé volt beleszólásom. A családom szempontjából negatívum, hogy most még többet utazom, mint kancellárként. Ha megkérdezné őket, azt mondanák, hogy mindig túl sok időt töltök munkával.

Új munkája révén sok időt tölt a Közel-Keleten, ahol most egy újabb háború van kibontakozóban. Amikor néhány hónappal ezelőtt Esztergomban beszélgettünk, akkor európaiként egyetlen háború volt a témánk, most viszont már kettő is hatással van a kontinensre. Hogyan látja a helyzetet?
A két háborút szerintem nem lehet összehasonlítani. Valóban sok időt töltök a Közel-Keleten, így az ottani események személyesen is érintenek. Az egyik cégem Tel-Avivban van, hatvan alkalmazottunk dolgozik ott, őket közvetlenül is érinti a konfliktus, szörnyű volt látni a szenvedésüket. Izraelt borzalmas támadás érte, felfogni is nehéz, hogy milyen barbár módon gyilkoltak meg több mint 1200 embert. Nagyon bízom abban, hogy ezeket a terrorszervezeteket le lehet győzni, legyen szó a Hamaszról, az Iszlám Államról vagy másokról. Remélem, hogy az emberek békében élhetnek együtt a Közel-Keleten. Az Ábrahám-­egyezményeknek éppen ez volt a céljuk. Továbbra sem szabad feladni azt a nemes célt, hogy erősítsük az országok közötti együttműködést, és az emberek megpróbálják lebontani a vallási különbözőségeken alapuló válaszfalakat. Ha ezt sikerül elérni, akkor az egész régió fényes jövő elé néz. Én továbbra is támogatom ezt az erőfeszítést.

A jelen viharait nézve hogy látja, megmaradhat az egyezmény és eredményei?
Természetesen. Szerintem sokan vannak a régióban, akik szeretnék a békés együttélést és együttműködést.

A Szentföldön a kétállami megoldás hozhatja el a békét?
A mostani helyzetben 

illetve hogy megtalálják annak a módját, hogy Izrael és a térségbeli muszlim országok folytatni tudják az együtt­működés és a békés egymás mellett élés felé vezető közös útjukat.

Nyitókép: Ficsor Márton