Medián: Budapesten is vezet a Fidesz

2023. november 23. 08:27

Stabil szavazóbázis áll a kormány mögött a fővárosban is, legalábbis ez derül ki a cég felméréséből.

2023. november 23. 08:27
ORBÁN Viktor

A Medián pártpreferenciákat kifejezetten Budapesten vizsgáló friss, idén szeptemberben megjelent kutatása alapján kiderült, hogy nemcsak országosan, hanem a fővárosban is a Fidesz–KDNP a legnépszerűbb párt.

Előny a fővárosban is

A felmérés szerint a Fidesz-KDNP párszövetség 25 százalékkal vezet, a következő a DK 11 százalékkal, míg harmadik helyen a Momentum zár 10 százalékkal. A negyedik helyen a kutatás szerint a fővárosban kifejezetten népszerű Magyar Kétfarkú Kutya Párt áll 8 százalékkal. 

A Mi Hazánknak ezzel szemben továbbra sem Budapesten van a legtöbb támogatója, a pártra 4 százalék szavazna. Ezt követően jön fej-fej mellett négy párt, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd és a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Néppárt 2-2 százalékkal.

A Jakab Péter által fémjelzet Nép Pártján párt jelenleg 1 százalékon áll, ahogy Vona Gábor pártja, a Második Reformkor is.  Az „egyéb” pártoké összesen további 1 százalék, 

nagy meglepetésre ide tartozik a Jobbik is. 

31 százalék volta bizonytalanok aránya – derült ki a Medián Intézet felméréséből.

***

 

Nyitókép: Koszticsák Szilárd

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gasztronauta
2024. február 24. 13:47
Csak óvatosan , a Medián etet.
states-2
2023. november 24. 02:02
Komcsik, komcsik, bukik a kifizetőhely? Ha bukják a fővárost, akkor mi lesz vidéken, ahol úgy utálják komcsikat, mint Nyilas Misi a kukoricagölödint, ahogy Bayer szokta volt mondani.
Selyem Cerkof
2023. november 24. 00:13
Reménykednek a sötét tanyasi bugrisok.
Sulammit
2023. november 23. 22:40
Ferencz Orsolyát választanám meg. Karácsony egy vitában, emberére akadna benne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!