Letámadás

„Ahogyan a boldog emlékezetű Szájer József mondaná, kinek a pap, kinek a papné: ki a bűnbánat és a megbékélés felindításával, ki pedig egész pályás politikai agressziót hirdetve indul neki az adventnek. Ha valaki esetleg még nem konstatálta volna, Magyarországon kialakult egy új, némely külsőségeiben a kereszténységre emlékeztető vallás, amelyben a feltámadás helyett a letámadásban hisznek, és amelynek a prófétáját, minden tanítás kútfőjét Orbán Viktornak hívják.

Az általa és követői – inkluzíve a katolikus és a református hierarchia nagyobbik fele – által vallott hitrendszerben, álljon bármi is a mózesi kőtáblákon, hazudni dicsőség és kurucos furfang, lopni nemzetépítés, a házasságtörésnek meg újabban az a szinonimája, hogy «hallgass a szívedre» (copyright Tóth Gabi).

Úgy van összeollózva-összecsipegetve különböző felekezetektől és ideológiákból: amikor a – nem fideszes – melegekkel szembeni gyűlölködésről van szó, akkor egy kicsit mohamedán, amikor a politikai alternatívák közötti választás szabadságáról, a pártok és irányzatok versenyéről, akkor bolsevik sztálinista, amikor arról, hogy az állam helyett mi szeretnénk eldönteni, meddig nevezhető még életnek az életünk, akkor szektás szélsőkeresztény, amikor pedig pénzről, akkor kőpogány.

A felebaráti szeretet semmilyen szerepet nem játszik benne; az örök javak helyett a földi értékekhez ragaszkodik, kicsinyes és bosszúálló, ugyanúgy, mint fölkent apostola, aki jelenleg történetesen a kormányfői pozíciót is betölti. És aki – nem feledve és pláne nem megbocsátva évtizednél is régebbi, vélt vagy valós sérelmeit – most kamatostul próbál visszafizetni, mindent; azt is, amivel nem tartozik senkinek.”

Nyitókép: MTI / Mohai Balázs