megalakult a mesterséges intelligencia munkacsoport”, és „nyilván veleszülett híjján alakult ez meg. Kinek, mit intézett a kormánya, ugye”
– fogalmazott a politikus, rámutatva: „vegyük ezt komolyan, fontos dolog ez, mert a momentumosok felszólalásait egy ilyen program írja, és talán jobb is így mindenkinek.”
Kocsis Máté a lila párt nyilatkozatai kapcsán elmondta: „a napelemes atomerőművek gatyamestere, Fekete-Győr úr kiszámolta, hogy a 2032-es olimpia 2030-ban lesz”, de „azok is ők voltak idén, akik hetekig bírkóztak egy építési kerítéssel. Nagy segítség volt ez minden magyar családnak”
– ironizált Kocsis Máté.
A Párbeszéd kapcsán a politikus kifejtette, hogy nehéz időszakot élnek meg, mert az amerikaiaknak nincs idejük velük foglalkoni, szavazóik száma pedig már a saját felméréseik szerint is nullára csökkent, így „most itthon új gazdatestet keresnek maguknak a választásokra.” Mint Kocsis fogalmazott: