Hadházy nemmel szavazott, de az Országgyűlés elfogadta a terrorizmus elítéléséről szóló politikai nyilatkozatot

A nyilatkozatot 168 igen, 2 nem, valamint 4 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Nem véletlen, hogy a Hamászt jelentős elutasítottság övezi Magyarországon.
A magyarok szimpátiát éreznek Izrael iránt és jelentős a lakossági aggodalom az iszlám terrorizmus miatt – tájékoztatta kutatásának eredményéről a Századvég Alapítvány hétfőn az MTI-t.
Azt írták, az Izrael-Hamász konfliktussal kapcsolatos lakossági attitűdöket mérték fel, kiindulópontként megvizsgálták Izrael, Palesztina, illetve a Hamász megítélését a felnőtt magyar lakosság körében. Az eredményekből megállapítható, hogy Izrael kedveltségi indexe a pozitív tartományban van, Palesztina és a Hamász esetében ez a mutatószám egyértelműen negatív – emelték ki.
Hozzátették: ez azt jelenti, hogy a hazai közvélemény Izrael iránt szimpátiát érez,
míg a Hamászt jelentős elutasítottság övezi Magyarországon. Megjegyezték: a megkérdezettek elsöprő többsége, 94 százaléka hallott arról, hogy a Hamász terrorszervezet a zsidó állam területén több mint ezer civilt gyilkolt meg az elmúlt hetekben.
A kutatásról készül összegzés szerint az utóbbi időben a közbeszédben felerősödtek az Izrael-ellenes hangok, többek között az Európai Parlamentben baloldali EP-képviselők egy csoportja megkérdőjelezte Izrael önvédelemhez való jogát, míg a magyar Országgyűlésben
Hadházy Ákos balliberális képviselő nemmel szavazott a Hamász Izrael elleni támadását elítélő parlamenti határozatra.
Ezzel összefüggésben a közvélemény-kutatás rávilágít, hogy erősen negatív a Palesztinát és a Hamászt támogató magyarországi és brüsszeli politikusok kedveltségi indexe, vagyis a magyar lakosság határozottan kritikus az Izrael-ellenes közéleti szereplőkkel szemben – mutat rá a Századvég.
A vizsgálat kitért arra is, hogy az Izrael és a Hamász közötti konfliktus eszkalálódása maga után vonta a terrorveszély növekedését Európában. Emlékeztettek rá, hogy októberben iszlamista terroristák hat napon belül két terrortámadást követtek el Franciaországban és Belgiumban, amelyek keretében három ember életét vesztette, többen pedig súlyosan megsebesültek.
„Ennek tükrében nem meglepő, hogy a válaszadók 87 százaléka aggódik amiatt, hogy az iszlám terrorizmus újra megjelenhet Európában a közeljövőben” – hangsúlyozták.
(MTI)
***
A nyilatkozatot 168 igen, 2 nem, valamint 4 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
A nyitókép illusztráció. Fotó: FATIH AKTAS / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Az izraeli hadsereg szerint Hán Júnisz a Hamász fő erődítménye, ezért házról házra járva próbálják kiiktatni a terrorszervezet fegyvereseit.
Az izraeli hadsereg egy nyilatkozatot is kiadott, amely szerint az IDF 450 célpontot vett célba a Gázai övezetben.
Antony Blinken szerint a zsidó állam nem tartja be a civilek védelmére tett ígéreteit.
Kövesse a Facebookon!