Ez nem holmi színpadias gesztus – Vidnyánszky emelt fővel távozhat

Legördült a függöny, egy darab most véget érni látszik. Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház vezérigazgatói pozíciójáról. Bár még a fenntartót képviselő Csák János miniszter nem hagyta jóvá a távozási szándékot, 

Vidnyánszky a szovjet színházi tanulmányok után kőszínházi működését a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház megalapításával kezdte meg, ami önmagában is kultúrtörténeti mérföldkő. Az ő szívós szervező- és tehetséggondozó munkájával indult meg a rendszerváltás után az állandó kárpátaljai színjátszás, számos értékkel gazdagítva a nemzeti kultúrát. Innen indult útjára Szűcs Nelli, Trill Zsolt vagy Tarpai Viktória sokszínű pályája is, és az értékteremtés állandóságát mutatja, hogy 

Itt, a Bereg-vidéken forrott ki Vidnyánszky sajátos, összetéveszthetetlenül markáns színházi formanyelve is, ami debreceni korszakában, illetve 2013-tól a fővárosi rendezéseiben is manifesztálódott. Létrehozta az úgynevezett költői színházat, ami új korszakot, ha úgy tetszik, új kánont jelez a honi színháztörténetben.

Érkezésével egy népi forrásokból táplálkozó, katarzisközpontú drámai látásmód nyert teret. A népiség nem pusztán a folklorisztikai motívumrendszer gazdag használatát jelenti, hanem az ősi forrásokhoz, az egyéni és kollektív identitásokhoz való visszatalálás esztétikáját is. Ahogy ő maga megfogalmazta: „A vers sűrű, szimbólumok, metaforák, jelek szövete. Ilyennek gondolom a költői színházat is, amely a valóságnak nem egyszerűen a tükre, hiszen a földi életet úgy próbálja megragadni, hogy mindig jelen legyen a metafizikai dimenzió is.”

Látásmódja és vizionárius kifejezéskultúrája a pesti színházi közegben szokatlannak hatott, 

Nehezen vagy sehogy sem tudták kibontani Vidnyánszky sűrű szimbólumszövését és a gyakran metafizikai térbe emelt nemzeti témákat, így például a Tizenhárom almafa Wass Albert-interpretációját sem. Hasonlóképp e kritikusok részéről értetlenség övezte Bánk bán- vagy épp Az ember tragédiája-újraálmodását is.

Vidnyánszky megmutatta, hogy a színházról való gondolkodásunk lehet úgy forradalmi, hogy közben az egyébként különösen mély irodalmi hagyományainkból merítünk. Hogy 

Végül a lemondás gesztusáról. Nem tudjuk még, mi történt pontosan, mi vezetett a színházi balesethez, mennyiben háramlik jogilag a felelősség a főigazgatóra. Azt viszont tudjuk, hogy ilyen esetben az erkölcsi felelősség mindig a vezetőt terheli. És azt is tudjuk, hogy világunkban rendkívül ritkán és kevesek vállalják is azt. Vidnyánszky azonban megtette, és ha mennie kell, emelt fővel távozhat. 

Ha így alakul, akkor az újkori magyar színháztörténet teremtő egyénisége lép a függöny mögé.

(Nyitókép: Ficsor Márton)