Elárulta a szakértő, mire kell figyelni a Black Friday akcióknál

2023. november 11. 10:42

Hozzáértők szerint nem árt az óvatosság a csomagajánlatoknál és nem szabad „vakon megbízni” egy-egy márkában sem.

2023. november 11. 10:42

A Black Friday mostanra Magyarországon már inkább Black-hétvégévé, sőt, hónappá vált, és nem csak egy pénteki akciós nap, amelynek eredetileg indult. A Világgazdaság szakértő bevonásával annak járt utána, hogy

 valóban megéri-e a novemberi akciók során vásárolni,

Van, amikor pusztán marketingüzenetekkel bombázzák a fogyasztót, és szó sincs valós, nagy árengedményekről, de máshol tényleg rá lehet akadni kedvező ajánlatokra is – hívták fel a figyelmet összeállításukban.

Ne a reklámok miatt vásároljunk

Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) szakértő munkatársa szerint jó, ha most sem csak azért vásárolunk, mert a marketingüzenetek azt sugallják, hogy „kihagyhatatlan az ajánlat”, hanem mert valóban szükségünk van egy termékre.

A szakértő hangsúlyozta, hogy nem árt az óvatosság a csomagajánlatokkal. Mint fogalmazott, „az anyagi szempontokon túl egyéb tényezőket is érdemes figyelembe vennünk, másrészt 

anyagilag sem biztos, hogy jobban járunk hosszú távon. 

Ugyanis, ha már azzal is elkezdünk számolni, hogy mekkora a megvásárolni tervezett készülékek működtetésének energiaigénye, akkor az is kiderülhet, hogy tulajdonképpen egy nagy pénznyelőt tervezünk éppen beköltöztetni a lakásunkba” – húzta alá.

Ne bízzunk vakon egy-egy márkában!

Dénes Júlia szerint abba a csapdába sem érdemes beleesnünk, hogy „vakon bízunk” egy márkanévben, még akkor sem, ha nekünk már bevált egyik vagy másik márka.

„Nyilván azt gondolnánk, hogy a drágább termékük a jobb teljesítményű, az olcsóbb pedig kevésbé” – mondta el a fogyasztóvédelmi szakértő. Ez azonban nem mindig van így, legalábbis a TVE független, laborban végzett terméktesztjei alapján kijelenthető, hogy ilyen egyértelmű összefüggés nincs – derült ki az összeállításból.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. november 23. 16:50
Basszátok meg a jó büdös repedtsarkú kurva anyátokat ! NEM akarok BF en vásárolni ! SE most, SE holnapután, SE tegnapelőtt !!!
blanconegro
2023. november 17. 10:40
Nem kell odamenni.
Medici
2023. november 11. 15:02
Nincs szükségem szakértői tanácsokra, mivel én a White Thursday napon vásárolok. Pénteken menjen a Robinson és még a rabszolgatartók.
contractor-2
2023. november 11. 14:01
Legfontosabb, hogy ne vegyünk semmit és inkább mi maradjunk a 'black'-be, a kereskedő meg maradhat a 'red'-be. Mondjuk az elképzelés épp az ellenkezője, a kereskedők oldaláról nézve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!