Baloldali emberkísérlet és döntéselméleti tréning Budapest kellős közepén, a Harminckettesek terén

2023. november 12. 16:35

Pikó Andrásék, ha munkába lendülnek: kísérleti átalakítás a Harminckettesek terén, annak visszaalakítása, majd a végleges tervek elkészítése, azok véleményezése; önkormányzati döntés pedig jövőre születne, de csak akkor, ha a helyiek nincsenek a rekonstrukció ellen.

2023. november 12. 16:35
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Nyár közepén arról számolhattunk be olvasóinknak, hogy megújult a Harminckettesek tere – ám nem akárhogy:

  • kipaterolták a szervizutcában parkoló autókat,
  • megszüntették a gépjárműforgalmat a Kisfaludy utca Kis Stáció és Baross utca közötti szakaszán,
  • ahogy a szervizúton is;
  • majd növényládákkal, aszfaltba lefúrt oszlopokkal és pár vödör festékkel próbálták feldobni a fontos, forgalmas közterületet.

Korábbi galériánkat IDE kattintva tudják megtekinteni.

Habár a Pikó András által vezetett baloldali Józsefvárosi Önkormányzat jelezte, mintaprojektről van szó, azonban azt nem sokan gondolták volna, hogy alig négy hónap után, még ha ideiglenesen is, de visszatáncolnak a kezdeményezők.

Majd október utolsó napjaiban egyszer csak megjelentek a közterület-felügyelet, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., valamint a VIII. kerületi városrehabilitációs és városfejlesztési projektekért felelős cég, a Rév8 Zrt. emberei, és mindent visszaállítottak a korábbi állapotokra. Ma már csupán az utcafestés, s a szintkülönbségek kiküszöbölése végett aszfaltkupacok emlékeztetnek arra, hogy pár hónapja „megújult a Harminckettesek tere”.

Ha baloldal munkába lendül

Az ügyben megkerestük az önkormányzatot, a polgármestert, illetve a Rév8-at. Levelünkre, melyben mások mellett arra voltunk kíváncsiak, mi indokolta a visszaalakításokat, mikor várható végleges megoldás, a sajtóosztályról kaptunk válaszokat. Mint írták, „a Harminckettesek terét naponta több tízezer ember használja, így ez Józsefváros egyik legfontosabb közterülete. Ezáltal az önkormányzat szeretné, ha tér nemcsak a sűrű átmenő forgalom, hanem az itt élők számára is kényelmes, biztonságos, zöld és szerethető térré válna”.

Jelezték, a tér átalakítása nagy feladat (!),

ezért nem lehet egyszerre megvalósítani: kis lépésekben kezdtük egy átmeneti, kísérleti kialakítással”.

Mit jelent ez? Állításuk szerint négy hónapon keresztül (tesszük hozzá ismét: bruttó 10 millió forintért) ki tudták próbálni az itt lakók és erre közlekedők, „hogyan működik a tér, ha azt az autók helyett az emberek kezdik el használni”. E tudást felhalmozva pedig a Rév8 megkezdte a közterület végleges megújítására vonatkozó tervek elkészítését, mindazonáltal a Harminckettesek terét csak akkor alakítja át véglegesen az önkormányzat, ha azt a helyi lakók is támogatják. S mi várható tehát a következő hónapokban (tegyük hozzá ezúttal is: bruttó 10 millió forint elköltését követően)? November közepétől december közepéig a kísérleti kialakítás értékelése és az új tervek véleményezése; majd januárban a Józsefvárosi Önkormányzat kiértékeli az eredményeket, s dönt a közterület jövőjéről.

A szomszédos Horváth Mihály téri felújítás szerencsésebb projekt lehet

Viszont némi szerencséje Horváth Mihály tér környékén élőknek, hogy ugyan ott is közterület-felújítások zajlanak, mintaprojektről, ideiglenes megoldásokról, oda- s visszaalakítgatásokról nincs szó. „A térfelújítás legfőbb célja, hogy egy rendezett, jól használható, minél zöldebb, emberközpontú köztér jöjjön létre” – fogalmazott a városrész sajtóosztálya. Itt egyből magasabb színvonalú, műszaki tartalommal bíró beruházás jön létre: megújuló zöldfelületekkel, növénytelepítéssel, térkövezéssel.

Nyitókép: Mandiner


 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2023. november 13. 10:53
Nehidd El 2023. november 12. 16:39 ..."...Nagyobb baj, hogy _mit_ művelnek ennyiért: nincs tettük, ami nem az emberek sanyargatását célozná."... Vagy mondjuk a lakásmaffiával való kiegyezés, hogy a kerület lerohasztásával az ottani lakásokat is áron alul tennék hozzáférhetővé a számukra, miközben 23 év alatt a Palotanegyed a főváros egyik fénypontja a Corvin negyed mellett az Orczy negyed és a Magdolna negyed is példásan megújult, csak utána feneklett meg a folytatás (a Népszínház utca, a Csarnok negyed és a Százados út, városrekonstrukciós programjai stb.). A Magdolna negyed például a háború előtti muzsikus cigány-zsidó hagyományokat felelevenítve tündökölhetne, erre a hajléktalanokkal és a drogosokkal, a polgárőrség felszámolásával nyomta vissza Pikó a kádárinál is nagyobb züllésbe és nyomorba!
csapláros
2023. november 13. 10:44
FeketeFehér 2023. november 12. 16:59 ..."Egy Nagy Gábor nevű fideszes képtelen volt egy értelmes cikket összehozni. :))))"... MIÉRT is??? Itt a te tudományod is megáll, valahol a patkányok, a csótányok és az amőbák szintjén, ezen derék állatok nagy derültségére...Ennél még ők is többre képesek. Szégyen a baloldalra, hogy ilyen segghülye balfasz hívei vannak. Ez rövid távon jó, de hosszú távon meghozza a Fidesz újabb választási győzelmét. Lenin meg alig tudja türtőztetni magát a ravatalán, hogy ki ne szálljon és le ne mészároljon benneteket...☠️ ☠️ 👿
csapláros
2023. november 13. 10:35
nyúlgerinc 2023. november 12. 17:02 ..."Valakik megválasztották ezt a zsiráf polgármestert, nem?"... a behülyítettek szavazták meg, a szegények, köztük a cigányok is, a külföldi diákok, a hajléktalanok, az idős otthonokban lakók kezének irányításával, és persze a közöny. A Fidesz elcseszett propagandája, semmilyensége is segített, hogy talán csak nem rontja el az ellenzék azt ami eddig 22 évig működött az elhunyt (SZDSZ-es) Csécsey Béla összefogása alatt, és az egyik kinevelt Kocsis Máté utóddal (a másik kinevelt egy süllyesztőben eltűnt balos lett volna), aki Kocsist a Fidesz simán kiemelt a kerület éléről, egy szürke eminenciás karizma nélkülivel helyettesítve. Tehát egyfajta protest is volt a dologban.
csapláros
2023. november 13. 10:21
FeketeFehér 2023. november 12. 17:43 ..."10 millió a 32-esek tere felújítására az nagyjából a semmi."... -NEKED semmi. 5-10 társasháznak pedig megfelelő támogatás és ösztönzés arra, hogy darabonként 5-10 milkóval közösségenként megfejelve felújításra és karbantartásra kerüljenek a közösségi terek, a pincék, a hátsó lépcsőházak, a világító udvarok, a tetőcserepek, az omladozó kémények, a felmenő víz-gáz-villanyvezetékek, a szennyvíz ejtőcsövek, a korrodálódó korlátok, stb. stb. Ezt a fajta, pályázati úton elnyerhető támogatást a legelsőként szüntették meg Pikóék. Vannak elnyerhető céltámogatások 400-600 ezer Ft, a társasházak töredékének és katasztrófa alap, a 100 éves gáz-villany vezetékek életveszély miatti lekapcsolása esetén, ezzel kifújt. ezzel együtt, hasonló pénzpocsékolás volt a Rákóczi téri csarnok mögötti utca mintázatainak felfestése vagy a hajléktalanok deviánsainak bérlakásokba költöztetése, pokollá téve a többi bérlő életét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!