A helyzet ugyanis az, hogy ez a magyar válogatott éppen olyan, amilyennek mi, szabadelvűek szeretnénk berendezni az országot.
„Áporodott, fojtogató érzés kommenteket olvasgatni egy válogatott meccs után.
Ráébredni, hogy nincs az a győzelem, nincs az a siker, ami megtanítana minket együtt örülni, ami közösen, egyként tenne büszkévé minket.
Hiszen mire való a futball, a sport, ha nem erre? Mi volna könnyedebb, emészthetőbb, azonosulhatóbb közösségi identitásképző élmény, ha nem egy sportsiker? Mi oldja föl sallangmentesebben a köztünk lévő – társadalmi, jövedelmi, kulturális ésatöbbi – különbözőségeket, ha nem az, amikor ösztönösen, skrupulusok nélkül omlunk egymás nyakába egy-egy Szoboszlai-gól után?
A futball az a mese, ami a legegyszerűbben, a legátélhetőbben mesél arról – és csak arról – ami közös bennünk.
Gátak, görcs, megfelelési kényszer, történelmi terhek, örökölt és örökített indulatok nélkül. Aki ezt nem érti, az nem érti ezt az országot, nem érti benne az embereket, nem érti a közösségek működési logikáját, az elvet, ami identitást ad, ami azonosulást nyújt. Aki hagyja, hogy ezt az ösztönös, éteri ragaszkodást is elmarja a lelkéből a politika, az vesztett. Nem szavazatot, nem lájokat, nem százalékokat egy parancsra rendelt közvélemény-kutatás diagramjain, hanem csak épp semmi többet, mint – a lényeget. Hogy mi végre vagyunk mi itt együtt a Kárpát-medence közepén, és mi dolgunk volna azzal, ami összeköt bennünket.
De megyek tovább is, mert ez csak a felszín. A helyzet ugyanis az, hogy ez a magyar válogatott éppen olyan, amilyennek mi, szabadelvűek szeretnénk berendezni az országot. Amit Rossi – és stábja – megcsinált ezzel a csapattal, azt meg lehetne (és meg is kellene) csinálni Magyarországgal is. Hát nem erről beszélünk minduntalan? Hát nem épp az a bajunk ezzel a bűzös, alantas gondolatokra fölépített hatalmi konglomerátummal, amiben élünk, hogy nem elég szabad, nem elég sokszínű, nem elég versengő, nem elég egységes, hogy nincs meg benne a tudás, a teljesítmény tisztelete, hogy hiányzik belőle a szolidaritás? Nos, a magyar válogatottban mindez megvan, sőt, elárulok egy titkot: éppen ettől olyan jó.”
***
Kapcsolódó vélemény
Mi sem szeretjük a magyar válogatottat és nem szurkolunk neki, amihez neki semmi köze.
Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Legközelebb 2041-ben léphet pályára.
Döntött az MLSZ.
Valahol történelmet írnának, valahol megtörték az átkot.
Ilyenre még nem volt példa.
A bejárás során a miniszterelnök megtekintett egy kutyafuttatót, az állatok elszállásolására alkalmas bokszokat, majd egy kutya sétáltatásában is részt vett.
