Véletlenül sem magyar sajátosság: nagyon gyakori, hogy az európai Nobel-díjasok hazájuktól távol kutatnak

Azt követően, hogy két napon belül két magyar is Nobel-díjat kapott (emlékezetes: hétfőn Karikó Katalinról hirdette ki a Nobel-bizottság, hogy részesül a világ legrangosabb tudományos elismerésében, majd kedden Krausz Ferencről mondták ki ugyanezt a szenzációs hírt), a hazai sajtó és megmondóemberek egy része megdöbbentő narratívaépítésbe fogott. Előfordult, hogy honfitársainkat egyszerűen csak „magyar származásúként” jellemezték, többen pedig azon élcelődtek, hogy kiválóságaink nem Magyarországon kutatva érték el a rangos elismerést. 

Akadt olyan vélemény is – ezt Nyáry Krisztián fogalmazta meg – amely szerint nincs egyetlen olyan sem a magyar Nobel-díjasok mostanra 18 fősre bővült listáján, akire a hazája mindvégig büszke lett volna és nem próbálta volna meg elüldözni. 

Az köztudott, hogy a fent említett jelenség teljes régiónkra igaz: a közép-európai díjazottak jellemzően külföldön dolgoztak, amikor a kitüntetést átvehették, amelynek oka, hogy a kutatói élmezőny a világ tudományos központjaiban gyülekezik, amelyek felépítése és működtetése óriási forrásokat igényel, s amelyet így csak kevés, az átlagnál jóval nagyobb gazdasági erővel rendelkező állam engedhet meg magának. 

A Mandiner azonban kíváncsi volt arra is, az idei (már bejelentett) európai díjazottak közül hányan alkotnak jelenleg is hazájukban. Azt vizsgáltuk meg tehát, kivételes, egyfajta magyar sajátosság-e, hogy díjazottjaink nem itthon dolgoznak, esetleg csak Közép-Európa jellemzője mindez, netán szélesebb körben is elterjedt, a nemzetközi tudományos életre alapvetően jellemző dinamikáról van szó, amelyben a tudományos központok természetes „agyelszívó” hatása érhető tetten. 

(Az Amerikai Egyesült Államokból származó díjazottakat nem vizsgáltuk, mivel a legtöbb, fent említett tudásközpont az USA-ban található, így természetes módon nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy hazájukban kutassanak egész életük során. Hétfőn Karikó Katalinnal megosztva egy amerikai kutatót ismerték el, szerdán a kémiai Nobel-díjat pedig szintén három amerikai tudósnak ítélte oda a bizottság.) 

De lássuk, mire jutottunk!

Krausz Ferenccel megosztva a Tunéziában született (a területet akkoriban Francia Tunéziának hívták), de francia Pierre Agostini és honfitársa, a Párizsban születt Anne L'Huillier kapja idén a fizikai Nobel-díjat. 

Agostini jelenleg az amerikai The Ohio State University kötelékében dolgozik, míg L'Huillier Svédországban, a Lund Egyetemen kutat és oktat. 

Nem egyértelmű, hogy a baloldali sajtó és véleményformálók (egy része) szerint őket is elüldözte-e szülőhazájuk, esetleg Párizsban annyira ellehetetlenült a tudományos élet, hogy ezért kellett elhagyniuk Franciaországot. 

Ugyanakkor a korábbi években sem volt kivételes, ha egy európai kutató nem hazájában dolgozott díjazásának kihirdetésekor. Karikó Katalinék előtt orvosi Nobel-díjjal a svéd Svante Pääbo-t tüntették ki, aki a díj odaítélésekor nem Svédországban élt, hanem Lipcsében és Okinawaban munkálkodott. 

Nyitókép: MTI/Cseke Csilla