Sokaknak a néptáncról viseletbe öltözött táncosok által előadott színpadi darabok jutnak eszébe, amelyet csak a rokonok és ismerősök néznek meg, kivéve egy-két csúcsdarabot. A néptánc vagy a gyerekeké, mint a népmese, vagy egy kis csoport hóbortja, még akkor is, ha sokan elismerik, hogy nemzeti kincs, amit éltetni kell. De az éltetés számukra azt jelenti, hogy őrizni kell, mint vitrinbe zárt múzeumi darabokat, amelyeket néha áhítatosan megtekintünk a múltunkra való rácsodálkozás rituáléinak megfelelően. Tiszteljük és becsüljük a múltunkat, passzívan szemléljük, de nem éljük. Pláne, hogy a néptánc nem is annyira múlt. De a hagyományos világban a néptánc mégiscsak a vasárnap délutáni falusi bálok tánca volt, amit magától értetődően táncolt mindenki, élő zenére.