Bilincset és vezetőszárat emlegetett Dobrev Veszprémben

2023. október 21. 18:43

Gyurcsány Ferenc felesége ismét a jövőbeli DK-kormány terveiről elmélkedett.

2023. október 21. 18:43

Pénteken Veszprémben mutatta be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke a párt rendészeti programját, melynek középpontjában a biztonság és a korrupció felszámolása áll. A politikus hangsúlyozta, hogy az országban újra biztonságban kell érezniük magukat az embereknek, ehhez pedig radikális változásokra van szükség – írta meg a Népszava.

Az Árnyékkormány tervei között szerepel az önálló tűzoltóság és határőrség visszaállítása annak érdekében, hogy a határ biztonságosabbá váljon. 

A magyar határt nem plakátokkal kell megvédeni

 – mondta Dobrev Klára, kritizálva a jelenlegi kormány módszereit. 

A politikus hozzátette, hogy az új rendszerben a rendőrök szabad kezet kapnak majd a korrupció és hatalmi visszaélések felszámolásához. 

Azt akarjuk látni itthon is, mint más európai országokban, hogy a rendőrök bilincsben, vezetőszáron visznek el korrupt és hatalmukkal visszaélő politikusokat 

– tette hozzá Dobrev.

A DK programjában szerepel továbbá egy új illetményrendszer és rendészeti életpálya-modell bevezetése is, valamint rögzíteni szeretnék a szakszervezeti jogokat. Az Árnyékkormány célja továbbá „a társadalmi igazságosság és a biztonság megteremtése”. Dobrev Klára szerint ehhez az országnak szociáldemokrata kormányra van szüksége.

***

Kapcsolódó vélemény

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

 

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
xtraxxt-2
2023. október 31. 14:28
Mandi / A kurva anyátokba a felugró ablakot!
moricka13-3
2023. október 30. 04:07
Dobrev Klára, a felismert szükséglete okán sebtében kamu- szociáldemokrata színre váltott Őkelme, a bilincset és vezető szárat csak az egyetemes érvénvű, alapvető természeti törvényszerűséget tartalmazó elvet, tapasztalati igazságot, életbölcsességet kifejező Aki mondja másnak, tartsa meg magának! szólásmondás szerint kezelve emlegesse, de saját érdekében tartsa is meg magának!
Krupp Skya
2023. október 26. 20:31
Apró golyóiról nem mesélt?
zsokabuda
2023. október 23. 17:34
Mi az értelme/jelentősége mindennek? Játszásiból árnyékban fontosemberkednek? Tét nélkül kibicelnek és számonkérhetetlen (na, meg beválthatatlan) ígéretekkel nyomnak hályogot a kétbites proli tömeg szemére? Volt lehetőségük élesben bizonyítani.. rögtön kiderült, hogy nem az alkalmasságuk okán jutottak hatalomra, hanem egészen egyszerűen bizonyos gátlások teljes hiányából eredeztethetően. Megpályázták a rezidens hazaárulói pozit..és a nyugat azonnal kapott az alkalmon, náluk alkalmasabb erre a feladatra hét határban nincs. Árulni (kiárusítani) a magyar hazát, eddigi működésük minden fejezete erről szól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!