Marad a népligeti felüljáró 2035-ig

2023. október 17. 06:21

Jó lenne ezeket az államszocializmusból örökölt, a közlekedési cégek körüli transzparencia teljes hiányára épülő logikákat egyszer végre magunk mögött hagyni.

2023. október 17. 06:21
Vitézy Dávid
Facebook

„Egy főútvonali felüljárón súlykorlátozást és buszok letiltását és elterelését általában alapos műszaki vizsgálatok alapján és nem azok előtt szokták megtenni. De ha már óvatosságból mégis ez történik, a vizsgálatnak nem szabadna 22 hónapig tartani (!).

Most mégis így történt. Kivéve persze, ha valójában a parlamenti választások előtt 3 hónappal nagy hírverés mellett tett intézkedés, a buszok és más nehezebb járművek letiltása valójában azért történt, hogy a főváros nehéz anyagi helyzetét a felüljáró állapotával illusztrálhassa a városvezetés.

Akárhogy is, teltek a hónapok, a téma feledésbe merült, majd most, hogy az Üllői út forgalmi rendjének átalakítása miatt a 100E reptéri busz dugóba került és valamit lépni kellett, láss csodát, hirtelen felgyorsult a folyamat, megtörtént a mintavétel és kiderült, hogy a felüljáró mégiscsak elbírja a buszokat.

Pontosan ugyanolyan sztori ez, mint a másik mai, az indokolatlanul kihelyezett MÁV lassújeleké a Pápa-Csorna vasútvonalon, amivel a vasúttársaság valószínűleg szintén forrást próbál szerezni vagy a bezárást előkészíteni.

Jó lenne ezeket az államszocializmusból örökölt, a közlekedési cégek körüli transzparencia teljes hiányára épülő logikákat egyszer végre magunk mögött hagyni.”

***

Nyitókép: Földházi Árpád, Mátrai Dávid/Mandiner

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papamaci57
2023. október 17. 12:30
Ezt is, meg a Nyugati téri felüljárót is le kellene bontani, és a Deák és Lehel tér között villamosoknak kéne járniuk.
prokopekladomer
2023. október 17. 12:08
Hány milliárdot kaptak már és csak ennyit tudnak. Meg 300 milliós jutalmat osztani, majd az államnál kunyerálni.
ördöngös pepecselés
2023. október 17. 06:57
a büdöskomcsikat kéne kikapcsolni végre minden átmentett hatalmukból
Pernahajder
2023. október 17. 06:29
Egyszer majd kihalnak az egykor a homokozóban is elvtársosat játszó vén pöcsök, akkor majd elindulhat a fejlődés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!