Két nap alatt kiosztott pár százmillió prémiumot a Főváros

2023. október 11. 10:25

Mindezt a „nagy kormányzati elvonások” közepette.

2023. október 11. 10:25
null

A Magyar Nemzet szerdán arról írt, hogy Karácsony Gergelyék két nap alatt majdnem háromszázmillió forintnyi prémiumot szórtak ki mindössze két nap alatt a nyár közepén. A lap úgy fogalmaz, hogy ötven fővárosi vezető részesült a gáláns jutalomból. A portál megkereste a Fővárost, pontosan mely fővárosi vezetők és mekkora mértékben kaptak prémiumot, mire azt válaszolta a Városháza, hogy ez közérdekű adatigénylés és majd válaszolnak. 

Karácsony Gergely a Magyar Nemzet szerint két napon,  július 20-án és 21-én ötven fővárosi vezetőnek hagyott jóvá prémiumot, aminek összértéke 280 millió forint. A lap információi szerint a mostani körben a kulturális, a színházi élet több döntéshozója mellett számos önkormányzati cégvezető az érintett.

Korábban már kiderült, hogy a főpolgármester a BKK és a BKV vezetői között osztott ki busás jutalmakat, több esetben tízmillió forintos összeg volt olvasható a sajtóban

Az ügy érdekessége, hogy a főpolgármester egyetlen nappal később, 21-én Facebook-posztban számolt be arról, hogy nagyon súlyos a helyzet, nincs pénz, a BKK-nak meg kell emelnie a vonaljegyek árát, mert a kormány megszorít”

– írta a Magyar Nemzet.

A mostani prémiumosztással kapcsolatban lapunk is megkereste a Főváros sajtóosztályát, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. október 11. 17:07
Ha esetleg lenne olyan bíró, aki ezt a nyomorultat kb. 100 évre börtönbe küldené, akkor lenne igazság, persze nem egyedül lenne ott, lenne jó sok társa is! Esetleg ünnepnapokon Feri főzne nekik!
nempolitizalok-0
2023. október 11. 12:54
Feri nem fog a kasszában hagyni 14 milliárdot mint Tarlós
need-info
2023. október 11. 12:27
A budapesti polgárok zöme még tapsol is hozzá...
muanyag-tojas-23
2023. október 11. 12:13
Kell a kampányra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!