Hogyan nyújthatnánk vigaszt a gazdagoknak?

„Ez most korunk legnagyobb társadalompolitikai kihívása. Infláció? Ugyan már! Elmaradott térségek és a cigányság felzárkóztatása? Piha! A nő- és gyermekjogok biztosítása a woke-őrület emberellenességével szemben? Mit számít?!!! Hölgyeim és Uraim, az a helyzet, hogy az elit szomorú, dühös, továbbá el van keseredve, miközben mi azt sem tudjuk, hogy mi folyik Telkiben, Etyeken és Pesthidegkúton. Ezzel nekünk azonnal kezdeni kell valamit!

Az elit dühös, mert remekül el lehet ütni az időt a dühösködéssel. Valaki már majdnem csinált valamit – ugyebár. A neomarxistává infantizálódott nyugatról jött divat, hogy a düh és a radikalizmus mindig jogos, ezért ők most dühösek és radikálisok, mintegy önjutalmazó jelleggel. Emellett persze szomorúak is. Szomiboyok – ahogy Ungár Péter zseniálisan lekezelte őket minap. Apu azért sír, mert szeret sírni. És előadják, hogy ők itt az igazi áldozatok, akikkel nekünk, a hétköznapi parasztoknak illenék szolidarítani. Mert csak ők, a kiválasztottak kevesek képesek ráébredni arra a közös létélményre, ami meghatározza a tudatot, meg felismerni a közös gazdasági önérdeket, és ezt a munkát tulajdonképpen helyettünk végzik el. Ezért is feddnek meg minket rendszeresen azért, mert nem tudjuk, mi van vidéken. Ellenben ők…”

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás