„Évtizedekkel ezelőtt egy irodalmi társaságban, ha túl sok szó esett valamilyen témáról, amitől voltaképpen szabadulni akartak, de újra és újra előjött, akkor valaki megszólalt: »Még mindig Esterházyról beszélünk?«
Kicsit ezzel az érzéssel, félve kezdtem bele a cikk írásába, mert fontosságán és hatásán jóval felül reprezentáltan van jelen a közéletben a homoszexualitás kérdése, mégsem hagyhatjuk ezt figyelmen kívül, mert akkor csak a tőlünk idegen narratíva érvényesül.
Ismét egy cikk, ami megmutatja, hogyan működik a dolog: az index.hu Gryllus Dorkával készített interjút az általa írt és rendezett színdarabról, amely természetesen a hagyományostól eltérő szexuális szokások bemutatásának lett szentelve.
A mihez tartás végett rögtön az elején megtudjuk, hogy a mű »a szexualitással foglalkozik, ami – szintén nem új hír – nem csak férfi és nő között létezik.« Ez a téma annyira üldözendő és kirekesztett Magyarországon, hogy nem csak bemutatják, hanem a leglátogatottabb felületeken kap promotációt. Ilyenkor a minőség irreleváns (ld. még pl. a Schilling-Sárosdi produkciókat), az érdekességet a provokatív üzenet adja. Megkockáztatom, azért is vállalnak be sokan ilyen típusú műsorszámokat, mert nem szükséges értékes programot létrehozni, bőven elég meglovagolni a divatot.
Visszatérő vád, hogy a jobboldal csinál ebből politikai kérdést, holott a konzervatív tábor csak folyamatosan reagál a provokációra. Egyébként nem érdekelné, különösen azért, mert nem csak köze nincs hozzá, de kifejezetten gusztustalan a számára.
Előjönnek a már ismert toposzok, például az »azonos nemű pár, akik gyereket vállalnak«; csakhogy ilyen nincs, biológiailag lehetetlen. (Más módokon persze juthatnak gyerekhez, de ezeknek egy része bűncselekmény.) Ráadásul két férfi egy kisgyerek normális testi-lelki gondozására alkalmatlan. Szükséghelyzetben persze el tud látni bárki egy babát, de ez nem kívánatos megoldás. Ez korábban leginkább humorforrásként létezett, erre épült például a nyolcvanas években A három férfi, egy mózeskosár című film, ami aztán a viccből szép lassan társadalmi elvárássá lett.”