bizonyított tény, hogy a látványosan homofób emberek jelentős részét azért irritálja a homoszexualitás, mert maga is az.
Gryllus ezen a ponton világpolitikai okfejtésekbe kezdett, szerinte ugyanis nemcsak nálunk, hanem egész Európában érezhető egyfajta jobbra tolódás. Majd elmesélte egy élményét, miszerint legutóbb Münchenben látott csókolózni két pasit az utcán. „Magas sarkú csizmában fogdosták egymás fenekét, és ez rajtuk kívül senkit sem érdekelt. Néhány száz kilométerrel idébb ez nem ilyen egyszerű” – fogalmazott.
Az alkotó kifejti: az elfogadás olyan alapérték, amit érdemes egyértelművé tenni. „Leszögezve persze, hogy van, ami semmiképp sem elfogadható, mint az erőszak vagy a pedofília, ami egész más kategória, mint például az ereszen csúszkálás. Az magánügy” – jegyezte meg, végül pedig kijelentette: a művészetet nem lehet fóliába csomagolni, ahogy az életet sem, ő pedig nem lázadásból mondja mindezt, hanem „túlfejlett az igazságérzete”.