Akik mindig a másik oldalra állnak

„Kevés szánalmasabb van annál, mint amikor valaki elárulja a sajátjait. Nem tudom, más országokban ez mennyire fordul elő, de nálunk egész pártok, mozgalmak és (művészi) életművek épülnek az öngyűlöletre. (Az »ön« ebben az esetben sosem az egyént jelenti, ellenkezőleg, ezek hibátlan egyedek, csak a közeg, amelyben létezni kénytelenek, az vállalhatatlan számukra.) Tobzódnak benne, mennyire utálják azt a nemzetet, vallást, közösséget, kultúrát, amihez tartoznak.

Ellenzéki publicisták örömködnek azon, hogy nem vagyunk eléggé keresztények vagy hogy fogynak a határon túli magyarok; hazai politikusok játsszák át az olimpiát Párizsnak, mert több közösséget éreznek a franciákkal, mint velünk. A kontinens szuperállamának megvalósításában elkötelezett DK-sok a megfoghatatlan – és egyébként teljesen félreértelmezett – »Európához« inkább tartoznak, mint Magyarországhoz.

A Montrealban született, de magyar szavazatokkal az EP-ben dekkoló képviselő kis videójában (a magyar nyelv hangsúlyozási szabályaira fittyet hányva) Brüsszelből üzeni haza, hogy ott mennyivel olcsóbb a vacsora. (Egyébként nem.)

Férfi és nő frigyéből születettek kardoskodnak eme felállás avíttsága mellett, amiképpen kihordott terhességből világra jöttek küzdenek az abortusz jogáért.

Kifacsarodott gondolkodásukra jellemző, hogy sokszor saját (biológiai vagy szellemi) létezésük alapjait is megtagadva válnak fura ideológiák szószólóivá. Nekik javasolnék két hírhez kapcsolódva új terepet, ahol kiélhetik e különös másságimádatukat.”

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán