Józan ésszel azt gondolhatnánk, vannak tettek, amikkel egy politikus végleg kiírja magát a közéletből. Gyurcsány Ferenc azonban precedenst teremtett; sem a hazugságra épülő kampánya, sem a határon túliak megtagadása, sem békés járókelők szemének kilövetése, sem a trükkök százai nem gátolták meg abban, hogy pártelnökként és képviselőként továbbra is része maradjon a magyar politikának.
Ezek után mások is vérszemet kaptak; Hunvald György a börtönből szabadulva ismét (sikertelenül) megpályázta a polgármesterséget, Czeglédy Csaba a fölötte Damoklész kardjaként lebegő elítélését rendszeresen mentelmi jogok mögé bújva halogatja.
Borkai nem követett el köztörvényes bűncselekményt, tulajdonképpen városvezetőként komoly eredményeket tudott felmutatni, de erkölcsileg oly mértékben vállalhatatlan dolog derült ki róla, ami az őt támogató közösség számára túl soknak bizonyult.
Ettől még számtalan posztot betölthet, de a nép támogatására és bizalmára építő, morálisan feddhetetlen közhivatalnok aligha lehet.
Annak idején Borkai és ügye – a „remek” időzítésnek is köszönhetően – alkalmas volt a helyhatósági választások befolyásolására. Hívószóvá, elrettentő példává vált, rajta keresztül próbáltak lejáratni egy egész pártot, szavazatok sokaságát térítve el a döntő pillanatban.
Sosem tudjuk meg, vajon Karácsony Gergelyt mennyiben köszönhetjük az adriai jachtozásnak.
A Fidesz, nagyon helyesen, érdemei elismerése mellett kihátrált mögüle, dacára annak, hogy a saját választását megnyerte. Pragmatikus világunkban próbálunk úgy tenni, mintha a morális elvek nem számítanának, de emberi mivoltunkat sokkal inkább meghatározzák az erkölcseink, mint az anyagi javaink. Szájer József azonnal visszalépett, amikor lebukott. Nem a nemi irányultsága volt a probléma (az magánügy), hanem az egész körítés:
járványhelyzetben szexorgiára menni nem fér bele a megbecsült honatya (kontinensatya) szerepébe.
Nyilvánvalóan éppen úgy csőbe húzták, mint Borkait, de hát nem kell ilyesmit csinálni, s ha mégis, viselni kell a következményeit.