Továbbra is gyanúsított Horváth Csaba

2023. szeptember 08. 11:42

Polt Péter tájékoztatott a zuglói parkolási botrány kivizsgálásának jelenlegi állapotáról.

2023. szeptember 08. 11:42

Megalapozott gyanú szerint 2016-ban Horváth Csaba, a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereség felére tartottak igényt – emlékeztetett a 24.hu.

Az eljárás jelenlegi állapota

A lap tájékoztatott róla, hogy Polt Péter, a legfőbb ügyész azt írta, a polgármester, Horváth Csaba és társai ellen befolyás vásárlásának bűntette és más bűncselekmény miatt folyik eljárás. „A tényállás nem változott, a nyomozás folyamatban van, számos nyomozati cselekmény végrehajtására, így

gyanúsítotti és tanúkihallgatások foganatosítására, kutatásra, lefoglalásra és okirati bizonyítékok beszerzésére került sor”

– fogalmazott.

Az ügyben személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés nem foganatosítottak. „Az ügynek jelenleg négy gyanúsítottja van, valamennyien szabadlábon védekeznek.” Polt Péter arról is tájékoztatott: az ügyről a nyomozás érdekei miatt további tájékoztatást nem adhat.

Horváth Csaba egyébként korábban már jelezte, az egész gyanúsítást abszurdnak tartja. Szerinte mindez csak politikai célokat szolgál.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jooeee
2023. szeptember 08. 20:02
Sajnos, hogy még gyanúsított, már régen börtönben lenne a helye ennek a trógernek.
Abiondi
2023. szeptember 08. 18:40
Csak akkor nézem el a bűnüldöző szervek igen lassú munkáját ebben az ügyben (is), ha a végeredménye olyan vád, amit tökéletesen bizonyítani lehet, és megfelelő büntetési tétellel büntetni, legyen az ítélő bíró bármennyire érzékenyített!!!
hátakkor
2023. szeptember 08. 14:58
Nekem mindig gyanús volt Horváth Csacsi..
nyugalom
2023. szeptember 08. 13:24
Ez jó hír, de mi tartott ilyen sokaig?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!