Pofátlan önmarketing, ami az USA-ban zajlik – de azért lehet belőle tanulni

Pár napja valóságos össztűz zúdult a hazánkban rendezett atlétikai világbajnokság győztes sprinterére, Noah Lyles-ra. A rövidtávfutó egy sajtótájékoztatón adott hangot értetlenségének, hogy az amerikai profi kosárlabda-bajnokság győztesét miért hívják világbajnoknak, noha csak az USA sportligájában végzett az élen.

A legnagyobb NBA-sztárok, Draymond Green és Kevin Durant szálltak bele a futóba, hol cinikus, hol kioktató stílusban, de logikus magyarázat tőlük sem hangzott el. Mintha axióma lenne, hogy az NBA bajnoka világbajnok is, és kész. 

ami a gigasztárok megsemmisítő lenézését vonja maga után.

Magam ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek tagjai élvezettel cserélgették egymás közt az NBA-sztárok kosaras kártyáit, és büszkén viselték a kilencvenes évek elején kisiskolásként a Chicago Bulls-os baseballsapkát. Azok közé tartozom, akik emlékeznek a legendás Bad Boys Pistonsra, és a valaha élt legjobb irányítónak John Stocktont tartják. Vagyis szerettem és követtem az NBA rezdüléseit, ugyanis vitathatatlanul az egyik leglátványosabb sport-összecsapásokat itt lehetett nézni. Ráadásul Dávid Kornél személyében rövid ideig magyar kosarasnak is szurkolhattunk.

Azt azonban korábban sem értettem, hogy miért nevezik World Championnak az aktuális NBA-bajnokot. Tény, hogy a világ legjobb játékosai játszanak a ligában (ahogy az is, hogy az USA válogatottja épp nem a világ legerősebb csapata az aktuális ranglista szerint). Azonban, ahogy Lyles is rámutatott, 

Aki nem klubcsapatok között diadalmaskodik, hanem a világ válogatottjai ellen méreti meg magát.

Különben az egész egy jól menő amerikai marketingfogás. Sőt, a felháborodott reakciókat olvasgatva több is annál: teljesen természetes része az amerikai hitrendszernek, hogy a világ legjobb országában a világ legjobb bajnoksága zajlik, amelynek győztese – mi más is lenne, mint – a világ bajnoka. El kell ismerni, ebben a tengerentúliak rettentően jók. 

és ez fűti az amerikai sportligák globális kultuszát is.

Igazságtalan? Természetesen. Hiszen e logika mentén a Premier League bajnoka simán lehet világbajnok, de ha Magyarországra tekintünk, a hazai vizilabda OB-győztes is annak tekinthető. Bosszantó? Kétségkívül, főleg a (sport)nagyhatalmi arroganciát megtapasztalva. Lehet belőle tanulni? Mindenképp – ha pofátlanságot nem is, de nemzeti önbizalmat egészen biztosan. És erre egy olyan országban szükség is van, ahol sokaknak fáj egy sikeres hazai rendezésű atlétikai világbajnokság például.

(Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd)