Nagyon rossz vicc volt a kommunizmust kozmetikázni.
Amióta újra pörög a Horthy-lemez, egymást érik a történelmi állásfoglalások és azok rávetítései a jelenlegi rendszerre. Ebben az értelmezési és újraértelmezési játszmában nyilvánult meg Nyáry Krisztián író, kultúrinfluencer is, aki egy laza posztban Horthyt Kádárral vetette össze.
Kettőjüket nevezte a 20. század legkártékonyabb magyar politikusának, és egy szubjektív táblázatban helyezte egymás mellé a tevékenységüket.
Kapcsolódó vélemény
Nemcsak vér tapad a kezükhöz, hanem jóvátehetetlen morális károkat is okoztak.
A felvezetőben azért hozzáfűzte, hogy: „Mivel őket kettejüket tartom a 20. századi magyar történelem legkártékonyabb szereplőinek, hajlamos lettem volna egyenlőségjelet tenni kettejük közé. De ez érzelmi válasz lenne, ráadásul a két korszak és benne Magyarország mozgástere sem összemérhető. Kádár például nem volt hatalomban világháborús időszakban – ezt önmagában nem lehet sem a rovására, sem a javára írni, pusztán adottság.”
Vagyis bár világosan, nyíltan nem mondja ki,
ám azt sugallja, hogy Kádár esetében enyhébb lehet az ítélet.
Ezt erősíti a hevenyészett összevetés is, amelynek a legerősebb állítása, hogy „magyar állampolgárok százezreinek deportálása, halálba küldése” csak Horthy rendszerére igaz. A kommentelők természetesen rá is ugranak a témára, igaz, olyan is akad, aki figyelmezteti Nyáryt az efféle konyhatörténelmi zanzák komolyanvehetetlenségére.
Bár egy Facebook-poszt szintjén vázolt összevetés valóban nem tekinthető szakmai vitára alkalmas álláspontnak, mégis roppant káros. Olvasata ugyanis finom Kádár-relativizálás: vagyis igen, a legkártékonyabbak egyike volt, de azért mégsem Horthy. Az efféle méricskélést sosem tartottam párbeszédképesnek, hiszen mégis mi a kártékonyság mértékegysége? E megközelítés soha véget nem érő számháborúkba tud átcsapni, rosszabb esetben megtévedt nosztalgiázásba.
Ráadásul Kádár óvatos megemelése
majdnem négy évtizednyi kommunizmust tesz zárójelbe.
A Horthy-korszak és bűnei messze mögöttünk, Kádár és rendszere viszont csupán a félmúlt, amelynek fogyó árnyéka azért még napjainkig nyúlik. A rendszerváltás tökéletlensége, a Kádár-rezsim kegyeltjeinek továbbmentett vagyona, a házmesterszemlélet még a közelmúlt társadalmi tapasztalatához tartozik. Míg a Horthy-korszak erényeiből és bűneiből tanultunk, a kádárizmusból még van mit tanulnunk és van mit jóvátennünk.
A Nyáry-féle összevetés értelmetlensége mellett egyébként hibás is. Csak emlékeztetőül:
Kádár és elvtársai fojtották vérbe szovjet segítséggel 1956-ot,
ennek családi vonatkozásairól, a meghurcoltatásról, a rendszerváltásig tartó megbélyegzésről már írtam e hasábokon. És nem az én felmenőim az egyetlenek, akiket kitelepítettek, internáltak vagy épp munkatáborba kényszerítettek. Vagyis e dicstelen listán e pontot megadhatjuk Kádárnak is.
Lehetne tovább vesézni, de a lényeg, hogy Kádárt relativizálni még viccnek is rossz. Hagyjuk inkább ott, ahol van: a történelem szemétdombján.
Ezt is ajánljuk a témában
Ötvenhat krónikáját jól ismerjük, azonban a történelem mindig életszerűbb, plasztikusabb az egyéni sorsokon keresztül szemlélve. Ismerjék meg a Corvin köz orvosának és egy hős pesti srácnak a történetét – egy család történetét a forradalomban, amely a személyes kötődésen túl minden elemében tükrözi a kor nyomorúságát és közhangulatát.
Ezek most tényleg azt hiszik, hogy diktatúrában élnek.
„Zseni volt, utánozhatatlan művész, de az üzleti érzéke gyakorlatilag a nullával vetekedett” – meséli Hernádi Lajos.
Ültessenek le, ha akarnak! Interjú.
A lapban olyan „gulyásdiktatúrának” nevezték hazánkat, amely még Mussolininek is tetszene.
Srácok, ha ti építitek a jövő Magyarországát, akkor most szóljatok, fogom az útlevelem és indulok Argentínába, úgyis rég ki akartam menni a Boca Juniors–River Plate rangadóra. Bokor Gábor írása.
Mandátumomat átadom Cseh Katalinnak. (...) Nem visszalépek, hanem előre.
Erre eddig senki nem gondolt.
