Gyűlnek a viharfelhők, Gyöngyösi Márton tehetetlen: légüres térbe navigálta magát a Jobbik – Konzervatívok!

Újabb szöget vert a Jobbik – Konzervatívok koporsójába a párt korábbi elnöke, frakcióvezetője, Vona Gábor néhány nappal ezelőtt azzal, hogy úgy döntött, csapatával együtt ő is beszáll a hazai belpolitikába. Pedig a Jobbik a Második Reformkor Alapítvány, illetve Második Reformkor Egyesület párttá (2RK) alakulása előtt is meglehetősen rossz passzban volt. A legtöbb intézet közvélemény-kutatási adatai szerint távol áll a parlamenti küszöbtől, kezdenek elfogyni a szervezetei, megcsappant a tagsága, személyi válságok sújtják, partvonalon kívülre tették az alakulat szürke eminenciását, a nyilvánosság előtt ritkán szereplő, de hatalmas befolyással bíró országos választmányi elnököt, Szabó Gábort, aki a párt összes nagy projektjéből alaposan kivette a részét.

Nincs már rájuk szükség

A legnagyobb probléma az, hogy 

A szivárványkoalíció­ban való részvételükkel feloldódtak az ellenzéki masszában, elveszítették az identitásukat – a párt nevének kiegészítése a konzervatívok szóval önmagában sokat nem jelent –, nem tudnak vonzó politikai kínálatot nyújtani a választópolgároknak, nincs érdemi mondanivalójuk. Így aztán nincs vagy alig van már szükség rájuk. A megalakulásukkor és a 2010-es évek elején még egyértelműen radikális, több szempontból szélsőjobboldali irányvonalat képviseltek az EU-ellenességükkel, a cigánykérdésben elfoglalt drasztikus álláspontjukkal, valamint az antiszemitizmus határát súroló, azt gyakran el is érő megnyilvánulásaikkal. Erre a politikára, ha tetszik, ha nem, volt és van társadalmi igény Magyarországon – bár nem túl jelentős –, ezt jól jelzi az akkori támogatottságuk, illetve az, hogy a párt korábbi nézeteit nagyjából tovább képviselő Mi Hazánk tavaly 5,88 százalékkal bejutott az Országgyűlésbe, sőt azóta meg is erősödött.

Az is problémát jelent a Jobbiknak, hogy képtelen volt a 2018-as választási kudarc után az elnökségről lemondó – majd a pártból is távozó – Vona Gábort markáns figurával pótolni. Az őt váltó Sneider Tamásra már alig emlékszik valaki, a 2020 elején hivatalába lépő Jakab Péterre ellenben szinte mindenki, s bár a parlamenti performanszai szereztek híveket neki, sokakat el is borzasztott a gyakran céltalan hőzöngéseivel. Ráadásul képtelen volt feldolgozni, hogy nem lehetett belőle miniszterelnök-jelölt, s ugyan a nyilvánosság előtt kiállt Márki-Zay Péter közös jelölt mellett, köztudomású volt, hogy egy kanál vízben megfojtanák egymást. Az áprilisi választási kudarc után pedig Jakab a saját párttársaival is összerúgta a port, így dicstelenül kellett távoznia.

De nem adta fel, létrehozta A Nép Pártján mozgalmat, amely nemrég párttá alakult, s az új szavazók mellett azokat az egykori jobbikos szimpatizánsokat akarja megszerezni magának, akiknek tetszik a plebejus irányvonal, akik elhiszik, hogy ökölrázással, nagyotmondással, a panellakás konyhájában elfogyasztott parizerrel, tejes kiflivel és Piros Arannyal a gyomorban gyerekjáték forradalmat csinálni, rendszert váltani. Ha nincsenek is túl sokan, ők is csökkenthetik azok számát, akik a Jobbikban látják a jövőt.

Újabb jobbkanyar

A párt jelenlegi elnöke szöges ellentéte Jakab Péternek. Gyöngyösi Márton világlátott, decens megjelenésű politikus, de a belpolitika helyett sokkal jobban érdekli a külpolitika, és nem az egyszerű emberekkel ért jól szót a standok mellett, hanem a diplomáciai körökben forgolódik otthonosan. Viszont a múltja – a zsidózása, a 2014-es donbaszi nép­szavazáson való részvétele, az EU-ellenessége – miatt kulturált, européer szalonokban nemkívánatos, ez még akkor is igaz, ha azért véletlenül betéved az amerikai nagy­követségre egy széderestre.

Mindenesetre Gyöngyösi érzi a bajt, azt, hogy elfogy pártja körül a levegő, ezért határozott lépéseket tett azért, hogy más irányba állítsa a Jobbik váltóját. A nyáron felelősségre vonta Bajnai Gordont, Karácsony Gergelyt, Márki-Zay Pétert – rá különösen dühös lehet, hiszen a Mindenki Magyarországa Néppárt zászlóbontásával újabb jobbközép konkurens lépett színre – a „pénzezgetésük”, a guruló dollárok és a dobozokban gyűjtött adományok miatt. Szabó Gábor korábbi pártigazgató, választmányi elnök lapátra tételével egy időben pedig bejelentette,

Egy nemrég kiszivárgott levélben úgy fogalmazott, „közösségünk szempontjából végzetesnek tartanám, ha a 2022-es ellenzéki összefogás mérgező receptjét alkalmaznánk ismét, amelynek során a Jobbik – Konzervatívok és a balliberális pártok egy közös, baloldali értékrendet képviselő szövetségben oldódnának fel”. Azt írta, önálló jobboldali arcéllel és konzervatív küldetéstudattal új szövetségi rendszert kell építenie a Jobbik által meghatározott keretek között.

Mennyire hihető, mennyire hiteles?

A meghirdetett irányvonallal kapcsolatban azonban több kérdés is feltehető. Talán a legfontosabb az, hogy a Jobbik eddig megtett, felettébb kacskaringós útját tekintve mennyire hihető, mennyire hiteles az újabb, ezúttal jobbkanyar. De még ha el tudják is hitetni, hogy őszinte szándék vezérli őket, joggal vetődik fel, nem késtek-e el vele. Alig kilenc hónap van már csak az uniós és az önkormányzati választásig, ez idő alatt pedig nem lesz könnyű a fejekbe verni, hogy végre rátaláltak az üdvözítő megoldásra. Gyöngyösinek persze pártelnökként létérdeke, hogy sikeresen szerepeljenek, hiszen ez elsősorban az ő felelőssége, s nehezen tudja megvédeni a pozícióját, ha kudarcot vallanak. De a saját egzisztenciáját tekintve legalább ennyire fontos, hogy az EP-választáson elérjék az 5 százalékot, szerezzenek – nyilván neki – egy mandátumot, különben kénytelen lesz feladni a nagy presztízsű, felettébb jól fizető állását Brüsszelben.

Ám ha tényleg szakítanak az ellenzékkel, és nem tudnak vagy nem akarnak megállapodni velük az önkormányzati választási indulásról sem, az azt jelentheti, hogy számos település közgyűléséből, képviselő-testületéből kiszorulhatnak, illetve radikálisan csökkenhet a városatyáik száma, ez pedig a Jobbik haláltusájának végső fázisát jelentené.