Kövér László hete

2023. szeptember 10. 07:32

Nem lehet, hogy Kövér fordítva ül a NATO-lovon?

2023. szeptember 10. 07:32
null
Bolgár György
Bolgár György
Népszava

„Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke (a Mandiner című hetilapnak adott interjújában), hogy Finnország és Svédország NATO-csatlakozása nem erősíti, hanem gyengíti Európa biztonságát, mert növeli a szó szoros és áttételes értelmében vett érintkezési felületet Oroszország és a NATO között.

Ezzel szemben a tény az, hogy Svédországnak nincs közös határa, vagyis érintkezési felülete Oroszországgal, a magyar parlament azonban mindeddig mégsem volt hajlandó jóváhagyni felvételét a NATO-ba. Mellesleg Ukrajna nem is NATO-tag, ennek ellenére az oroszok mégis megtámadták őket. Nem lehet, hogy Kövér fordítva ül a NATO-lovon?

Azt is állította Kövér (a pápai Református Gimnázium új internátusának felavatásán), hogy »Jézus gyilkosainak eszmei utódai, akik a történelem során luciferistáknak, illuminátusoknak, jakobinusoknak, bolsevikoknak, globalistáknak, vagy mint éppen napjainkban transzhumanistáknak nevezik magukat, ki akarják ölni az emberekből az Isten utáni vágyat, a hitet«. Szerinte ez a magyarázata annak, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.

Ezzel szemben a tény az, hogy Jézus meggyilkolása kétezer éve a legismertebb és legáltalánosabb kollektív vád a zsidók ellen, és ennek a vádnak a kiterjesztése a jakobinusoktól a globalistákig a világ minden régi és új bajáért a zsidókat teszi felelőssé. Lám, még a keresztények üldözéséért is a zsidók a felelősek, bár az elmúlt évezredekben ennek éppen az ellenkezője történt. De ha már keresztényüldözésről beszélt a házelnök, talán nem lényegtelen, hogy éppen Pápán a 18. században katonákkal kergették ki a protestánsokat a templomukból és az iskolájukból. Nem a zsidók.”

Ezt is ajánljuk a témában

A tagállamok ma már nem tudják ellenőrizni a rákos daganatként terjedő EU-s bürokráciát – Kövér László a Mandinernek

Van-e különbség Novák Katalin és a kormány háborúval kapcsolatos álláspontja között? Milyen a kapcsolata David Pressmannel? Lesz-e jobboldali fordulat Európában? Évadindító nagyinterjúnk a házelnökkel!

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Karácsonyi előfizetési akció
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik