A főpolgármesterrel korábban elégedetlen, a Karácsonyon a kormánnyal szembeni határozottabb fellépést számon kérő Gyurcsány ugyanakkor márciusban még azt mondta, hogy három ember is van a tarsolyukban potenciális főpolgármester jelöltként: van, aki a pártos világhoz van közelebb, van, aki civilnek tekinthető. De az alap dilemma az, akarnak-e kihívót Karácsonnyal szemben.
Júliusban, szintén az ATV-ben ugyancsak nyitva hagyta a kérdést, mint fogalmazott, „lehet olyan megfontolás, amelynek a végén azt javasolom a Demokratikus Koalíciónak, hogy támogassa Karácsony Gergely indulását”.
A DK-vezér ugyanakkor talán legvilágosabban tavaly szeptemberben fogalmazott, amikor azt mondta, hogy
nem alapértelmezett Karácsony támogatása.
Gyurcsányék tehát kivárnak, ahogy a többi ellenzéki párt is, de ahogy az eddigi nyilatkozatokból is látszik, Karácsony egyelőre biztos nem dőlhet hátra.