Hont András ezt üzente az ATV Öt című műsorába beleszálló Márki-Zaynak

2023. szeptember 19. 07:27

Az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje szerint Vona Gábor és maga a műsor is a Fidesz szekerét tolja.

2023. szeptember 19. 07:27

Az ATV legutóbbi Öt című műsorában előkerült Márki-Zay Péter szombati nyilatkozata is, aki a Belvárosi Színházban megtartott pártalapító rendezvénye után az Indexnek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy Vona Gábor mögött a Fidesz áll, továbbá az Öt is című műsor is a kormánypárt érdekeit szolgálja, és az ellenzék munkáját rombolja. 

Ezt is ajánljuk a témában

Márki-Zay legújabb elmélete szerint Vona Gábor mögött is a Fidesz áll

A baloldali ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje az elmúlt hétvégén tartotta pártalapító rendezvényét.

A kijelentéssel kapcsolatban Ceglédi Zoltán politikai elemző úgy fogalmazott:

Itt volt a világ legalkalmatlanabb miniszterelnök-jelöltje”. 

Ceglédi szerint, ha Márki-Zay helyett „bárkit berángattak” volna a pozícióra, az ellenzék jobb eredményt ért volna el. Ceglédi után Hont András sem hagyta szó nélkül a hódmezővásárhelyi polgármester az ellenzék rombolására vonatkozó kijelentését. Az újságíró egy mondattal úgy reagált: „Nem volt mit rombolni, kedves Péter! Az már el lett végezve előtte.”

Az említett részletet a műsorból alább láthatják:

Nyitókép: YouTube

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik