„Heresimogatásra kijelölt hely” – hirdeti a Kutyapárt táblája a Várban

2023. szeptember 24. 20:30

A viccpárt is úgy gondolta, hogy érdemes hozzászólnia a Hadik-szobor körül kialakuló vitához.

2023. szeptember 24. 20:30
null

Ahogy arról beszámoltunk, a közelmúltban kialakult egy kisseb polémia Hadik András-lovasszobor kapcsán, miután a Budavári Önkormányzat Facebook-oldalán megjelent a panaszlevél Lázár János minisztériumának részéről, a szobor simogatása miatt. 

A levélben hangsúlyozták, hogy 

 a műemléki védelem alatt álló, a világörökség részét képező történelmi Várnegyed hangulatát megzavaró frivol viselkedés moderálása társadalmi igény.”

A Budavári Önkormányzat válaszlevelében azzal érvelt, hogy a szerencsehozó lóhere legalább négyszáz éves, valamikor a lovak heréjére is kiterjesztett írott történelmére is visszautaltak.

Ebbe kapcsolódott bele a Kétfarkú Kutyapárt is, amikor vasárnap egy „Heresimogatásra kijelölt hely” feliratú táblát helyeztek el az alkotáson.

A táblát a Kutyapárt a Facebook-oldalán osztotta meg, azzal a megjegyzéssel, hogy 

„Lázár miniszter úrnak speciálba”.



A bejegyzést megtekintheti alább:

 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Leállítanák Lázárék a Hadik-lovasszobor heréjének simogatását

Igaz, a Várban lakók nem jelezték nemtetszésüket a szobor simogatása miatt.

 

Nyitókép: Facebook

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik