Navracsics Tibor: Hiába Von der Leyen optimizmusa, senkinek sem lehet politikai alapon engedményeket adni az EU-s tagsági követelményekből

Nem könnyű politikai feladat az Európai Unió állapotáról szóló beszéd, legutóbb szeptember 13-án hangzott el ilyen Strasbourgban, az Európai Bizottság elnökének előadásában. Ursula von der Leyen negyedszer és egyben a jövő júniusi európai parlamenti választás előtt utoljára mondta el beszédét, amely hagyományosan egyfajta évértékelés és a jövőbe való kitekintés is. A szónoknak – a mintául szolgáló amerikai elnökhöz hasonlóan – a közösség megkérdő­jelezhetetlen vezetőjeként ki kell jelölnie a jövő irányait és azokat a főbb politikai lépéseket, amelyek a jelen problémáinak leküzdéséhez vezetnek.

Ellentétben azonban az amerikai elnökkel, akinek a szavai mögött a világ vezető hatalma áll pénzzel, fegyverrel, gazdasági és politikai nyomásgyakorló eszközökkel, az Európai Bizottság lényegesen korlátozottabb eszköztárral adhat nyomatékot szavainak. Az Európai Unió állapotáról szóló beszéd ebből adódóan sokkal inkább a politikai szónoklat, semmint a cselekvés tartományába tartozik, annak minden sajátosságával.

A látványos, ám üres retorikai gesztusok számának szaporodása különösen jelentős lehet egy-egy választási évet megelőző beszédben. Egyrészt nehéz számonkérni a bejelentések megvalósulását egy választás után esetleg más összetételben újjáalakuló intézményi környezetben. Másrészt éppen az intézményi változásokból adódóan könnyen előfordulhat az is, hogy az idei szónok egy év múlva már nincs vezetői pozícióban, mint például legutóbb, 2018-ban, amikor a bizottság elnöke úgy tartotta meg beszédét, hogy már bejelentette, nem kívánja folytatni elnöki pályafutását. Mindebből adódóan nem kell túlértékelnünk a mostani beszédet. Ugyanakkor azt a hibát sem követhetjük el, hogy el nem hangzottként kezeljük, hiszen a felvetett témák az európai politikai közbeszéd meghatározó tárgyaivá válnak.

A bizottság előző vezetője például az Európai Parlamentben elmondott egyik első beszédében öt évre kizárta az EU bővítését, hogy aztán 2019 őszén csalódottságának adjon hangot, amiért a tagállamok nem kezdik meg Albániával és Észak-Macedóniával a csatlakozási tárgyalásokat. Hasonlóképpen járt el Ursula von der Leyen is, aki hivatali időszakának elején nem túl optimistán nyilatkozott az új tagok felvételéről, mostani beszédében viszont a harminc tag­államnál nagyobb Európai Uniót hirdette meg.

Ha az Európai Unió hűsé­ges korábbi felvételi követelményeihez, akkor rövid távon a tagállamok száma nem haladja meg a harmincat. Hiszen sokan még a legfelkészültebbnek tartott Szerbia megfelelőségét is elvitatják, nem beszélve a keleti partnerségben mindeddig az unió szomszédsági politikájának részeként létező aspiránsokra.

Ettől még az elnöki bejelentés nem tekinthető üres retorikai futamnak. Az a váltás, ami akár a szomszédságunkban dúló háború hatására is született, stratégiai jelentőségű lehet, mivel az Európai Unió a brit távozás okozta sokkon túllépve végre ismét a bővülésen gondolkodik. Úgy tűnik, több évtizednyi kishitűség után az EU ismét felvállalja a kereszténydemokrata alapító atyái által rá bízott misszióját: az egész kontinens békéjének és stabilitásának megteremtését. E küldetés kiteljesítéséhez – tudjuk régóta – bővítésre van szükség. Azonban csak akkor szolgálhatja a küldetést, ha a közösség a tagsági követelményeknek megfelelő országokat fogad be. 

Kizárólag ebben az esetben szolgálhatja a bővítés az európai integráció hivatását.

A szerző a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter

(Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád)