Egy kis Bede…

„Meccsre megyünk a legidősebb unokámmal. Áron maga is focista (U17), imádja a focit, éppúgy, mint a nagyapja. Kicsit dühöngünk az érkezéskor és távozáskor; a VIP-autók miatt a tömeget ilyenkor kordonok mögé és közé szorítják. A „rendezők” húzzák rá az emberekre a vasrácsot, a sokaság menni akarna, félő a katasztrófa, a „rendező” ütni akar, kicsi híján meg is teszi, de aztán elmúlik a háború, béke költözik a szurkolók szívébe.

Bent, a stadionban, hiába barátságos meccs, szinte telt hát van; ez Orbánnak köszönhető, mondom Áronnak, és ő érti, mire utalok. Mert tényleg így is gondolom, Orbán csinált a fociból nemzeti ügyet, ezért aztán jönnek a népek látni a válogatottat, szurkolni. Jönnek családok, fiatal fiúk, lányok piros válogatottmezben, gyerekek nemzetiszínre festett arccal.

Igazi népünnepély, valódi családi program, mindenki magyar, nagyon magyar. Illetve nem mindenki. Pontosabban nem mindenkinek van joga annak lenni…”

***

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán