„Orbán Viktor tetteivel egy mini-Putyinra emlékeztet”
Hozzátették, hogy amit „Moszkva diplomáciai úton próbál elérni, az nem más, mint hogy teljesen kiszolgáltatottá, illetve védtelenné tegye Kijevet egy újabb invázió esetére. Ezzel együtt a katonai szövetségnek fel kellene ajánlania, hogy kivonul magyar területről. Hiszen tetteivel Orbán Viktor már jó ideje egy mini-Putyinra emlékeztet”.
Richter és Bayer arra is kitértek a cikkben, hogyha „a NATO felkínálná az orbáni Magyarországot Moszkvának,
a magyar vezetőnek választani kellene aközött, hogy inkább Putyin cimborája lesz-e, avagy kitart a katonai szervezet mellett.
Azaz lelepleződne, így remélhetőleg észhez tér és visszatér a Nyugathoz. Ám ha nem, akkor a magyar választóknak azonnal el kell küldeniük a pokolba” – áll a Die Presse vendégkommentárjában.