Bródy: Az én történelmi tapasztalatom az, hogy ez a fajta jobboldali és nemzeti romantika előbb-utóbb mindig katasztrófába viszi az országot

2023. szeptember 19. 13:51

„Amíg az állami rádióban nem hangzik el ez a dal, vagy amíg Pintér Béla nem kap Kossuth-díjat, nem nagyon beszélhetünk demokráciáról” – jelentette ki a dalszövegíró a Klubrádióban.

2023. szeptember 19. 13:51
null

Úgynevezett „túlélési gyakorlatot” indított a Klubrádió, melynek keretében pénzt kérnek a működésre támogatóiktól. A kampány keretében leadták a „Lesz még egyszer szép a világ” című Bródy János számot, illetve interjút csináltak magával a dalszövegíróval is.

„Amíg az állami rádióban nem hangzik el ez a dal, vagy amíg Pintér Béla nem kap Kossuth-díjat, nem nagyon beszélhetünk demokráciáról” – jelentette ki rögtön a beszélgetés elején Bródy.

„Montesquieu óta tudjuk, hogy a hatalmat meg kell osztani, hogy az egyes ágak ellenőrizni tudják egymást” – folytatta a fejtegetést Bródy.  A tövényhozó hatalom, a végrehajtó, az igazságszolgáltatás, és negyedik ágként a média függetlensége alapvető. E tekintetben Bródy úgy véli, a művészetek, a sajtó küzdelme, ami a függetlenséget célozza, szabadságharc.

Hozzátette: szerinte ma Magyarországon az oszd meg és uralkodj (divide et impera) elve uralkodik, a sajtót leuralták, propagandagépezetté tette a kormány, az ellenzéket megosztotta, manipulálja a választásokat, és semmilyen beleszólást nem enged nekik abba, milyen információ jut el az emberekhez.

Bródy szerint mindent elkövet a kormány annak érdekében, hogy ne legyen más nyertes, megosztja az országot. Van azonban egy másik verseny, ahol ez a taktika nem válik be. „Ahhoz a kétharmadhoz tartozom, akik kisebbségben vannak ma Magyarországon, akik nem tudják igazán megfogalmazni magukat, nem tudják kiteljesíteni tehetségüket, nem tudnak szabadon működni, szervezkedni, barátokat találni, ami végül azt eredményezi, hogy Magyarország a nemzetközi versenyben lemarad” – jelentette ki Bródy.

Az én történelmi tapasztalatom az, hogy ez a fajta jobboldali és nemzeti romantika előbb-utóbb mindig katasztrófába viszi az országot, mert irracionális” – mondta az interjú egy pontján az előadó.

A teljes beszélgetés elérhető itt.

Nyitókép: MTI / Mohai Balázs

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik