A béke és a párbeszéd üzenete most a cél a háború árnyékában – tudós-lelkész a Mandinernek

Kodácsy Tamás Kecskeméten született 1975-ben, református családban. Lelkész és programozó matematikus, jelenleg a Dunakeszi Református Egyházközségben szolgál, 2018 óta a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Műhely műhelyvezető tudományos főmunkatársa. Doktori dolgozatát a kozmológiai antropikus elvek teológiai vizsgálatából írta, habilitációs dolgozatát pedig az Ige és igehirdetés kapcsolatának szentelte. Számos cikke és tanulmánya jelent meg vallás és természettudomány, teremtésvédelem, dogmatika és etika témákban.

***

A minap tért vissza egy krétai teremtésvédelmi konferenciáról, arról a szigetről, aminek különleges státusza van az ortodox világon belül, ugyanis nem a görög ortodox egyházhoz, hanem közvetlenül Konstantinápoly alá tartozik. Mintha már a budapesti találkozásra készült volna Konstantinápoly pátriárkájával...

I. Bartholomaiosz pátriárka ráadásul ott kezdte el ökológiai programját, ami azóta is szolgálata középpontjában áll. Miután 1991-ben pátriárka lett, egy hónapon belül megszervezte az első teremtésvédelmi konferenciát Krétán. A krétai ortodox egyház azóta is kiemelten sajátjának érzi ezt a szolgálatot és igyekszik jó példával elöl járni a teremtésvédelem területén. 

Nyugati orientáció érvényesül a vallási életünkben, ezért keveset tudunk az ortodoxiáról. Keleti és keresztény, ennyit talán mindenki sejt. Mi hozhat közel minket egymáshoz?

Az azért bővíti a tudásunkat, hogy itthon a görögkatolikus egyház on keresztül egy kicsit bepillanthatunk a keleti liturgiába és spiritualitásba. A teremtésvédelem kapcsán a protestáns egyház bizonyos értelemben individuális, jelentős hangsúly kerül az egyénre: „az én bűnöm”, „én mit tudok tenni azért, hogy üdvözüljek” és így tovább. Az ortodox egyház univerzálisabb gondolkodású, talán szélesebb horizontot lát be, érdemes tőlük tanulnunk. Szeptember 1-től egy teljes hónapon át ünnepli a teremtést, amely éppen Bartholomaiosz pártriárka elődjének javaslatára lett ökumenikus ünnep. A keresztény felekezetek világszerte bő egy hónapon keresztül a teremtés hónapját tartják, ami Magyarországon hangsúlyosan a szeptember utolsó vasárnapjától kezdődő teremtésvédelmi hét formájában van jelen. Ennek idei témája: „Áradjon az igazság, mint a víz!”, melyhez idén is egy ökumenikus teremtésvédelmi csoport készített segédanyagot. 

Azért érkezett most Magyarországra a konstantinápolyi pátriárka, hogy a teremtésre hívja fel a magyarok figyelmét? 

Tapasztaltam már – Krétán és máshol is –, hogy őt mint zöld pátriárkát emlegetik, főpásztori programjában rendkívül fontos a teremtésvédelem. De fő célja most, a háború árnyékában – az ökumenikus kapcsolatok erősítése mellett – a békességteremtés, a béke és a párbeszéd üzenete. Ugyanakkor ez nem választható el a teremtésvédelemtől. Éppen egy ortodox nővértől hallottam azt, hogy 

A teremtett világgal való megbékélésben így központi helyet foglalja el az, hogy a másikkal megbékéljek.

Ha már a környezeti problémáknál tartunk, van-e releváns válasza a kereszténységnek az ökológiai válságra? Úgy értem, valami több a szép szavaknál, figyelmeztetéseknél, mondjuk a gyakorlat terén? 

Lynn White 1967-ben fogalmazta meg azt, hogy a környezeti problémák környezeti oka a kereszténység, illetve az az európai kultúra, amely a keresztény gondolkodásmódra épülve kizsákmányolta a természetet. Az érvei vitathatók – és az ökoteológia több ponton vitatja is, hiszen Assisi Szent Ferenctől kezdve számos ellenpéldát láthatunk az állításra –, de legalább annyira fontos feltennünk az ellenkező kérdést. Az biztos, hogy csupán technikai és gazdasági erőfeszítésekkel nem tudjuk megoldani ezt a problémát, egyetemes szemléletváltásra van szükség. Ahhoz pedig, hogy a fogyasztói társadalom ne úgy fogyasszon, ahogy most teszi, a fogyasztó, azaz az ember szemléletét kell megváltoztatni, ez pedig az egyházak nélkül nem fog menni. Paul Tillich fogalmazta meg azt, hogy a technikai társadalom válsága nem technikai, hanem spirituális gyökerű, sokkal mélyebb annál, mint amit külső eszközökkel orvosolni lehetne.

De mégis: vannak olyan konkrét programok, amik segítik a szemléletváltást, amik előre viszik a teremtett világ védelmének ügyét?

Az egyházi teremtésvédelmi programok egyre több közösséget ölelnek fel, egyre többen ismerik fel a hétköznapi felelősségüket ezen a területen és tesznek a teremtett világ védelméért egyházi berkekben is. Hogy néhány konkrétumot említsek, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ vezetésével indult például egy program arra, hogy őshonos gyümölcsfákat ültessünk a templomkertekbe, amivel segítjük a biodiverzitás megóvását, egyben szemléletformálást is végzünk és a közösség gondoskodására építünk. De arra is figyelnek már, hogy a templomok padlásterében élő denevércsaládokat megmentsék, mielőtt felújítják a templomot. Életre hívtuk a Bringázz a templomba! programot is, madáretetőket készítünk gyülekezeti alkalmakkor, környzetbarát anyagokat, helyi termékeket használunk, gyülekezeti (egyháztáji) vásárokat, termelői piacokat szervezünk, valamint az igehirdetések során is hangsúlyozzuk a teremtésvédelem fontosságát. Ezek mind a szemléletformálást segítik apró, de fontos lépésekkel. 

Mint tudományos főmunkatársat kérdezem: sokat hallunk arról, hogy a globális felmelegedést másfél Celsius fok alatt kellene tartanunk. Van ennek még realitása, vagy már csak azért beszélünk erről a nagyságrendről, hogy legalább a két fokot ne haladjuk meg? 

Tény, hogy egyre közeledünk a másfél fokos határhoz, ahogy az is, hogy sokat teszünk annak érdekében, hogy sikerüljön megtartanunk ezt a szintet. Azonban nem minden gyors megoldás bizonyul hosszabb távon is jó megoldásnak. Sokszor alkalmazkodunk és lényegében alkudozunk a jövőnkkel. Biomasszát készítünk, amivel monokultúrát teremtünk, környezetbarátnak tűnő elektromos eszközeinkkel láthatatlan hulladékhegyeket hagyunk magunk után, csak azért, hogy itt és most csökkenjen a karbonlábnyomunk. Hosszú távon sok mindent feladunk azért, hogy a rövid távú célt elérjük. 

Részmegoldások helyett igazán a magunkévá kell tennünk a mértékletesség fogalmát. 

Két, teljes mértékben ellentmondó állítás küzdelmét tapasztaljuk a kommunikációs térben. Az egyik azt állítja, a 24. óra utolsó perceiben járunk, a másik azt, hogy nincs itt semmi látnivaló. Mi az igazság? 

A szakemberek egyetértenek abban, hogy az embernek vitathatatlan szerepe van a kialakult, nehéz helyzetben. Az ökológiai krízis az erőforrások egyenetlen globális elosztásának hatására mélyül, eközben még Európában is sok helyen szegénységet tapasztalunk. Több szempontból valóban az utolsó pillanatban vagyunk. Egyre több mű dolog vesz körül minket, egyre kevesebb a természetes erőforrásunk: egészen egyszerűen fenntarthatatlan módon próbálunk fejlődni. 

De fontosnak tartom, amit Jeremiás tanít nekünk, aki pontosan látta, hogy Jeruzsálemnek vége, valamint  feltárta az alapvető összefüggést az ökológiai válság (aszály) és a morális krízis között. Miközben azonban látta és hirdette Jeruzsálem végét, kiváltotta az adósrabszolgaságból egy ismerősét és a reménytelenség közepén szőlőt vett. Egyáltalán nem racionális, amit tett, mégis ezen az úton kell járnunk, ha keresztény választ akarunk megfogalmazni. 

Világos, hogy nagy a baj, de mindennek ellenére elengedhetetlen, hogy megtegyünk mindent, amire lehetőségünk nyílik, hogy erre Isten alkotására vigyázzunk.

I. Bartholomaiosz pátriárka hétfőn Budapesten mond beszédet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által közösen szervezett teremtésvédelmi konferencián, amelyen Ön is előadást tart majd. Hogy értsük mindazt, ami elhangzik, mivel kell tisztában lennünk a pátriárka ökológiai gondolkodásával kapcsolatban? 

A pátriárka ökoteológiája két nagy pillérre épül. Az egyik az az állítás, miszerint az egész teremtés az Úré. Isten ezt a művet Ádámra és Évára bízta, ők – ortodox szóhasználattal élve – a „teremtés papjaiként” felelősek is érte. Bartholomaiosz antropocentrikus szemlélettel bír, azaz hangsúlyozza az ember szerepét az ökológia kérdéskörében. Az ember felelőssége, bűne, hogy itt tartunk, de az embert Isten felhasználhatja arra is, hogy megoldjuk a helyzetet. Ez szemben áll azzal az ökocentrikus szemlélettel, ami éppen túl soknak tartja az embert az ökológiai krízisben. A bűnbánat és az aszkézis jelentőségét nem hallgathatjuk el, ami nem a világból való kilépést jelenti, hanem azt, hogy 

I. Bartholomaiosz  arra hív, hogy minél minél természetesebben éljünk és isteni megbízásunkat teljesítve őrizzük és műveljük a ránk bízott kertet, azaz vegyünk részt a „kozmikus liturgiában”.

A másik kiindulópont, hogy Krisztusra tekint: a kozmikus Krisztus-képre, az új Ádámra, aki úgy lépett be a világba, hogy az egész teremtést helyre akarja állítani. Krisztus keresztelkedése, amelyben részt vesz a föld, az ég, a víz, az egész világra kiragyog. Ezzel kapcsolatos spirituális üzenete talán így összegezhető: azzal, hogy a liturgia során kenyeret és bort veszünk magunkhoz a teremtett világból, a szent cselekményben az egész teremtett világ részt vesz velünk együtt. A pátriárka minden egyes megszólalásában rámutat a megtérés, a metanoia jelentőségére, azaz a gondolkodás megváltoztatásának szükségességére. Ez nem csak ember-Isten-kapcsolat, hanem olyan, amelybe bevonódik az egész teremtett világ. Ő volt egyébként az első egyházvezető, aki az ENSZ-ben és az Európai Unió intézményei előtt felszólalva a metanioaról beszélt. A nagy egyházvezetők felsorakoznak mögé, Szent II. János Pál pápa pedig már egyenesen ökológiai megtérést sürgetett, csakúgy, mint ma Ferenc pápa.

Nyitókép: parokia.hu