Akik megjelennek, nem politikacsinálást művelnek, hanem egyfajta marketing tevékenységet végeznek, vagy színjátékot játszanak. Úgy gondolja, a résztvevők pontosan tudják, hol van a komfortzóna a határa, nem fognak továbblépni a tényleges változásig.
„Van egy görcs a történetben” – fogalmazott Megadja, rátérve a Mandineren megjelent korábbi publicisztikájára, egyúttal utalva arra, hogy a jobboldal mindenképpen kulturálisan akar valami nagyot alkotni, ez leginkább a filmművészetben mutatkozik meg. Szerinte az a probléma, hogy nem úgy születnek jó alkotások, ha üzleti befektetésként tekintünk rájuk, s azt gondoljuk, ha egyre több pénzt rááldozunk, attól lesz jobb az a mű. Parancsra, hogy meg kell csinálni a „nagy konzervatív” filmet, nem fog működni. „Szerintem a jobboldali kulturális hegemóniát a politika eszköztára teremtette meg” – véli ugyanakkor az eszmetörténész, hozzátéve, több kérdésben nemzeti konszenzus van, például abban, hogy az általános iskolás gyerekek szexuális érzékenyítése nem megengedhető.