A politika persze eredményközpontú, és ezt aligha lehet számonkérni rajta. Mindenki a saját területe működési módja alapján tud csak létezni. Ám azt hiába adná parancsba a politika, hogy „kedves művészek, hozzátok létre a remekműveket“ (avagy a klasszikussal szólva: „írók, alkossatok remekműveket!“), amelyek természetesen alátámasztják a mi politikai narratívánkat. Ebből lesz az izzadságszag, némi bolsevik bukéval. Ha a művész hölgyeknek és uraknak nincs közölnivalójuk a világról, akkor a világ összes pénzenergiája kevés lesz ahhoz, hogy azt kulturális sikerre váltsák. És hogy ez a „siker“ mikor következik be, az a következő probléma, amihez nem biztos, hogy a ciklusokban gondolkodó politikának van türelme.
Egy kis kitérő: itt két csacskaságot kell gyorsan félrelökni. Az egyik az, hogy a kultúrának épp a fentiek miatt „politikamentesnek“ kell lennie, mert az a „tiszta kultúra“. Az emberi kultúrának nem volt olyan időszaka, amelyben a kultúra mentes lett volna a politikai üzenetektől és állításoktól, ahogy a pénzügyi és másfajta politikai befolyástól sem. A másik az, hogy valódi kultúra csak a hatalom ellenében jöhet létre: ez az aktivisták önnön erkölcsi fényességükben való tetszelgése, de
a kulturális termékeket nem minősíti sem pro, sem kontra, hogy az alkotójuk milyen viszonyt ápol egy éppen fennálló hatalommal.
Különben kukázhatjuk Shakespeare-t. (A woke tálibok kukáznák is, de ehhez a szándékhoz nem kellenek a szerző hatalomhoz való viszonyáról szóló kifinomult érvek - elég annyi, hogy Shakespeare fehér volt, meg keresztény.)
A politika csak az eredmény szempontjából értékelhető, a kultúra viszont a szándék felől érthető meg. Bármilyen ezen túli „eredmény“ utólagos reflexió eredménye. Aligha volt olyan érdemi alkotó, aki művét majdani lehetséges - akár évszázados távlatban bekövetkező - politikai eredményének szemszögéből szemlélve hozta létre. És ha voltak is olyanok, akik konkrét politikai szándékkal alkottak, nem biztos, hogy azt érték el, amit akartak (Machiavelli esete ilyennek tűnik). Nem tudhatjuk, mely műnek milyen hatása lesz, nem tudjuk, mikor lesz ilyen hatása, és azt sem, hogy meddig tart. Épp ezért lehetetlen a kultúra olyan formában való „irányítása“, „tervezése“, amiben egyesek reménykednek.