Polt Péter válaszából kiderült, hogy négy év után sincsen gyanúsítottja a Microsoft-ügynek

2023. augusztus 17. 19:47

A legszebb az egészben, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság is az elkövetők között van.

2023. augusztus 17. 19:47
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„Na, Polt Péter válaszából kiderült, hogy négy év(!!) után sincsen gyanúsítottja a Microsoft-ügynek, az egyik legjobban dokumentált és legprimitívebb, de a kormány legmagasabb szintjéig érő csalássorozatnak. A legszebb az egészben, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság is az elkövetők között van.

Az ügy azért jól dokumentált, mert az FBI már rég lezárta az ügyet és a Microsoft be is vallotta: közvetítőkön keresztül dupla áron vették magyar állami szervek a szoftvereket és horribilis áron vettek hozzá műszaki támogatást. A hasznot pedig kormányzati szereplők megkenésére fordították

Polt válaszából kiderült, hogy már tanúmeghallgatások és lefoglalások is voltak, de gyanúsított nincs. Az ügyészség feltűnően szabotálja az ügyet, évekig vártak például az FBI iratok fordítására. A nyomozás csiga-, de inkább tetűlassú, az EU csalás elleni hivatala, az OLAF  közben már régen lezárta az ügyet (mivel a túlárazott szoftvereket a piszkos Brüsszel pénzéből vették).

Az eset amúgy jól mutatja, hogy miért nem pótolja az Európai Ügyészséget az a lehetőség, hogy elvileg meg lehet támadni a bíróságokon a nyomozásokat megtagadó határozatokat: Poltnak a megtagadáson kívül ezer lehetősége van a nyomozás elszabotálására.” 

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2023. augusztus 30. 05:50
Jönnek a mély szarból az ÁVH-s seggekk, De alantról, Letépett körmös, agyonvert áldozat csontos ujja int. Ezek körmöt tépnének, tanácsköztársaságot akarnak megint.
Krupp Skya
2023. augusztus 30. 05:32
A LÓNAK A FASZÁT! A szádba lyulas zokni legyen a lónak a faszán!
gekk
2023. augusztus 19. 11:00
diodoro3 2023. augusztus 18. 15:18 Mi is volt pontosan az eset? Mi van, még keresni is lusta vagy? Nesze, egy ügy. Orbit háziügxésze, polpotka hét évig nxomozgatott farkasflóris után, a végén se pénz, se bűnös. Mit szólsz hozzá?
gekk
2023. augusztus 19. 10:57
Az alanti orbitszoponcok más, ellenzékhez köthető ügyeket emlegetnek. Csicskák, feljelentés, nyomozás, büntetés. Itt is, ott is. Mert így olyanok vagytok, mint fletóék. Sőt....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!