Miért keresnek új gazdát a milliárdokból felújított kastélyoknak? Megkérdeztük az építészeti államtitkárt!

Több mint egy éve, hogy létrejött az Építési és Beruházási, majd Építési és Közlekedési Minisztérium, amelyen belül szerteágazó tevékenységet folyat az építészeti államtitkárság, amelyre a kastélytörvény és az építészeti törvény miatt az elmúlt hetekben nagyobb figyelem irányult. Mi lesz az állami tulajdonban lévő kastélyok sorsa, milyen jövő vár az építész szakmára, illetve milyen lehetőségeket hordoz magában a pályázati szakaszban lévő Magyar Építészeti Központ és Múzeum létrejötte? Többek között erről kérdeztük Lánszki Regő építészeti államtitkárt, Magyarország főépítészét.

***

„Ideje volt, hogy megalakuljon egy ilyen minisztérium. A kormány helyesen ismerte fel, hogy külön tárcára van szüksége az építésügynek, 

A tárcánk Építésügyi és Beruházási Minisztériumként indult, majd december elsején kiegészült a közlekedési portfólióval. Így egy minisztérium égisze alá került két olyan meghatározó terület, mint az építésügy és a közlekedés, amelyek kapcsolódnak egymáshoz. Elég csak megnézzük a városaink fejlődését, fejlesztési lehetőségeit, és ezeknek az egymásra gyakorolt hatását, ezeket egyben kell lássuk” – kezdte az elmúlt egy év értékelését Lánszki Regő építészeti államtitkár, akivel kinevezését követően is leültünk beszélgetni.

„Nem képzelhető el a közlekedés fejlesztése anélkül, hogy ne tudjuk, hol és mit fogunk építeni a jövőben, hol fognak élni, dolgozni és pihenni hazánkban és ezeknek milyen infrastrukturális hatásai lesznek. Elég csak megnéznünk az elmúlt évtizedek gyakorlatát, amikor a budapesti agglomerációba való kiköltözés könnyű álmot ígért, ugyanakkor járhatatlan, túlzsúfolt bekötőutakat hozott létre, valamint a közmű- és szociális infrastruktúra kiépítése – gondolok a közművek mellett az óvodákra, iskolákra ugyanúgy, mint a közösségi terekre, boltokra vagy éppen a kávézókra is – elmaradt. 

megfelelő legyen a fentebb említett infrastrukturális háttér és a modern urbanisztika vívmányai, például az úgynevezett smart city megoldások is elérhetőek legyenek”.  

Majd azzal folytatta, hogy az elmúlt egy év során számos feladatot végeztek el. Mivel az elmúlt évek során ez a terület még a kormányzaton belül is különböző tárcáknál volt, „ezért nem lehetett ezeket egyik napról a másikra újra értelmezni, minden szakterületet az alapjaitól kezdtünk megvizsgálni, mik is a jelen problémái és a jövő kihívásai, majd az összekapcsolásukat most tesszük meg”. Mindemellett állítja, felismerték azt is, nemcsak az a fontos, hogy az építészettel kapcsolatos területek egy helyen legyenek. Szükségessé vált, hogy a különböző törvényeket, jogszabályokat és rendeleteket is egységben kezeljék és megújítsák.

„Ha megnézzük az elmúlt évtizedek jogalkotási folyamatát, akkor azt látjuk, hogy a szétaprózódott, egymással párhuzamosan futó törvények és rendeletek miatt egy szerteágazó, egymásnak ellentmondó, széttagolt, túl részletező jogszabályi rendszer alakult ki. Így arra az elhatározásra jutottunk, hogy itt kell először rendet tenni. Első lépésként nekiálltunk az állami beruházások rendjéről szóló törvény elkészítésének, ami körülbelül egy évet vett igénybe. Ezt a parlamentben július elején elfogadták és bár az Alkotmánybíróság döntése miatt szükségessé vált egy kisebb módosítás ez az eredeti céljainkat nem befolyásolja, nem térít el minket arról, hogy 

A beruházási törvény mindarra vonatkozik, ami állami beruházás, illetve, ami központi költségvetési forrásból valósul meg. Ennek a rendszerét kellett nekünk szigorúan szabályozni, ezt megtettük” – magyarázta az államtitkár.

Ezzel párhuzamosan a teljes piaci környezetet meghatározó törvényeket vették górcső alá, így az építési törvényt, a kulturális örökségvédelmi törvényt, a településképi törvényt, továbbá a mérnöki kamaráról és az építész kamaráról szóló törvényt. „Azt gondoltuk, nem jó, hogyha különböző törvények párhuzamosan, külön-külön határozzák meg a teljes építési folyamatot: az építésügy, így megvalósulásában a magyar építészet ügyét, hanem ezt egyben kell kezelnünk, egy gondolatiság mentén. Így hosszú egyeztetéseket követően és a nemzetközi mintákat végig elemezve elkészítettük a magyar építészetről szóló törvény első verzióját. 

 – tekintett a jövőbe Lánszki. 

Emellett a tárgyi és szellemi örökségre vonatkozó törvény elkészítéséhez is neki láttak és egy korábban nem látott alaposságú és széles spektrumú építésgazdasági stratégiát is elkészítettek. „Kijelenthető tehát, hogy a stratégia-, törvény- és jogszabályalkotásban nem tétlenkedtünk, és egy év alatt eljutottunk oda, hogy megvannak az alapok, látjuk a célt, látjuk, hogy mit kell tenni, látjuk a problémákat, és ezek mentén nem csak a fő kerettörvényeket, hanem a hozzá vezető gyakorlati lépéseket is pontosan meghatároztuk. Most az az időszak jön, amikor mindezeknek a gyakorlatba történő átültetése, a végrehajtási rendeletek elkészítése és a megvalósítás következik” – sorolta.

Fókuszban az értékvédelem

Lánszki Regő hozzáfűzte, az építészeti törvényben tizenkét alapelvet határoztak meg. „A tizenkét alapelv mindegyike az értékvédelemre fókuszál. Ebbe beletartozik az építészeti minőség védelme, a hagyományaink védelme, az építésben részt vevő szereplők jogbiztonsága, de kiemelt a természeti környezetünk védelme, a település határain belül és kívül. Emellett helyet kap benne a meglévő épületállományunk teljes körű védelme is. Az új törvény célja, hogy a beépítetlen, zöld területekre történő építés helyett, a felhagyott, mégis értékkel bíró területek és épületek kerüljenek előtérbe. Ezen belül is különös értéket képviselnek a műemléki értékkel bíró épületek, vagy a helyi védettségű épületek” – hangzott el.

„Ha pedig a területegységet nézzük, akkor az alulhasznosított területek, az úgynevezett barnamezős területek fejlesztésének elsőbbségét céloztuk meg. Mindemellett az életminőség védelmét is feladatként határoztuk meg. A célunk, hogy a következő években, évtizedekben változzon meg a gyakorlat: a könnyebben megszerezhető, olcsóbb, de a természeti kincseinket kimerítő zöldmezős beruházások helyett az épített értékeinkre koncentráljunk. Ez a fő elvünk. 

Mindent el fogunk követni ennek érdekében.” – szögezte le.

Itt tért rá arra, hogy vannak olyan műemléki értékkel bíró ingatlanok és épületek, amelyeknek az állam a tulajdonosa. „Ezeket nemcsak az építészeti törvényben megfogalmazott lehetőségek és előnyök biztosítása mentén kell kezelni. Törekedni kell arra, hogy megfelelő hasznosítás és megfelelő üzemeltetés mellett visszakapják eredeti fényüket és értéküket, legyen az épületeknek gazdája. Nem elég támogatnunk a felújításukat, hanem egy hosszú távon működő modellt kell megalkotnunk. Erre vonatkozóan egy külön törvényjavaslattal is éltünk, ez a kulturális örökség fenntartható fejlesztéséről szóló törvénytervezet, melynek expozéját július elején tartotta meg a parlamentben Lázár János építési és közlekedési miniszter” – ismertette Lánszki.

„Magyarország területén még a világháborúkat megelőzően több mint 1500 kastély állt. Jelenleg összességében 804 kastélyról tudunk, 

– vezette fel a témát az államtitkár.

Ezen belül akadnak olyan épületek, amelyek magánkézben vannak, de az állami tulajdon is jellemző. Utóbbiak az 1945 és ’52 közötti államosításokat követően kerültek állami kézbe.

„Korábban nem voltak a magyar államnak kastélyai, és ezek az épületek nem múzeumoknak épültek. Céljuk volt, kötődésük és a tulajdonos egyéb tevékenységével szorosan összefüggve garanciájuk a folyamatos fenntartásra. Itt fontos azt megjegyezni, hogy aki járt már magyarországi kastélyban, nemcsak most, hanem az elmúlt évtizedekben azt tapasztalhatta, hogy ezeknek az állapota, az állagromlása messzemenőkig kimutatható, sok esetben még a felújításuk is lehetetlenné vált. 1957-es Országos Műemléki Felügyelőség létrejöttétől az 1980-as évek elejéig, amikor a műemlékvédelem fókusza ez irányba kezdett erősödni, már akkor 27 kastélyt kellett törölni a műemléki nyilvántartásból, amelyeknek megvolt a műemléki, kulturális értékük, de a műszaki állapotuk a mintegy húsz év alatt olyan szintre került, hogy már nem lehetett megmenteni.  Ide vezetett az, hogy istállónak, gépállomásnak használtak kastélyokat vagy teljesen elhagyták azokat. Ez a szocializmus öröksége. Ennek a folyamatnak véget kell vetni” – jelentette ki Lánszki Regő.

A főépítész szerint a magyar államnak volt egy szerencsés időszaka, amikor a magyar gazdaság jól teljesített, sokkal jobban, mint a környezetünkben lévő szomszédos országoké. „Az elmúlt években Magyarországnak megvolt a lehetősége arra, hogy áldozzon ezekre a kastélyokra, amit meg is tett nagyon helyesen. Erre természetesen akkor még uniós források is rendelkezésre álltak. Így 20, részben felújított kastélyra összesen 55 milliárd forintot költöttünk. Ha ezeket akkor nem tette volna meg a magyar állam, akkor könnyen arra a sorsra jutottak volna ezek a műemléki épületek is, mint a fentebb említett 27 ingatlan.” 

Ezt követően a jelenre reflektált. „Egy szerencsés időszakot követően mégis azzal találjuk szembe magunkat, hogy ez nem volt elég. Bár ezek a kastélyok az úgynevezett állagmegóvásokon, vagy fogalmazhatnánk úgyis, ráncfelvarráson átestek, de egyáltalán nincsenek még készen. További milliárdokat kellene még ezekre is rákölteni, és még nem beszélünk arról a több mint száz további állami kézben lévő kastélyról, amelyeknek az állagmegóvása sem történt meg. Tehát erre a területre komoly fejlesztési tőkét kell még bevonni, és hogyha még mindez meg is történik, csak ezután jutunk el arra a pontra, mint amit most is tapasztalunk, hogy ezen műemlékeket, kastélyokat évről évre fenn is kell tartani. Mindegyik esetében minden évben

Viszont ez a rendszer nemcsak hosszú távon, középtávon sem fenntartható, nem lehet cél.”

„Ma, amikor olyan nehezítő körülményekkel kell szembenézni, mint a szankciós politika, vagy a háborús helyzet, amire korábban senki nem számíthatott, illetve a jövőben folyamatosan lehetnek olyan kiszámíthatatlan tényezők, amelyek még inkább ellehetetlenítik a fejlesztéseket, fel kell készülnünk, hogy ne egy feneketlen kút mellett álljunk e téren. De hangsúlyozom, ha ideális helyzetben lennénk, akkor sem lenne biztosítható a folyamatos fenntartás. Egy közel 80 éves problémát kell megoldani” – magyarázta.

„Nem mi találtuk ki a spanyolviaszt!”

Lánszki ismertette az európai jó gyakorlatokat is a kastélyok fenntartását illetően. „Nem mi találtuk ki a spanyolviaszt. Az európai kastélyok jelentős része az elmúlt évtizedekben úgy működött, hogy az állam az épületfenntartásokra és hasznosításokra partnerséget kötött a magántőkével: legyen az magánszemély, alapítvány, önkormányzat, egyetem, akik vagyonkezelőkké vagy tulajdonosokká válnak. Világszerte működik ez a modell: folyamatos az épületek felújítása és karbantartása, úgy, hogy közben közfunkciót is ellátnak. Azt gondolom, hogy ez a kulcs. 

továbbá nem arról szeretnénk olvasni, hogy ezeknek folyamatosan romlik az állaga, hanem jól karbantartott profitábilis és jól együttműködő intézményekről, amelyek a köz számára nyitottak, a köz javát tudják szolgálni, és biztosítják azt, hogy a következő 99 évben az épületek és a környezetük által képviselt értékek elérhetők legyenek” – húzta alá az államtitkár.

 „Ezek egy-egy családnak az úgynevezett reprezentációs életterei voltak. Ez egyébként meghatározta az egész nemzeti karakterünket, egész Magyarország karakterét. Tiszteljük a történelmi romokat, amelyek történelmi örökségünk fontos részei, de kulturális örökségünk ezekben a ma is álló épületekben érhető tetten leginkább. Hiszen ezek a kastélyok nemcsak lakóépületek voltak, hanem kulturális hagyatékok is. A bennük folyó kulturális és gazdasági élet virulens központokká tette ezeket az épületeket” – vélte. 

Majd megidézte a szocialista rendszer 40 évét, amikor sok minden megváltozott Magyarországon.

„Ezek az épületek ezt a központi jellegüket elveszítették, sőt azok a földterületek is elvesztek, amelyek a működésükhöz szükséges gazdasági hátteret jelentették. Ezek már nem kapcsolódnak a kastélyokhoz. Így nekünk egy teljesen új szemléletet kell behozni. Ha valaki rendelkezik kiegészítő tőkével, legyen ez anyagi tőke, kapcsolati tőke, reprezentációs tőke, vagy olyan vállalkozói háttér, amivel biztosítani tudja a fenntartást, akkor már nem az államnak kell mindezt biztosítani. Ugyanakkor a kastélytörvény előírja, hogy a vagyonkezelőnek vagy tulajdonosnak a köz számára nyitva kell tartania az épületet, annak a parkját ingyenesen látogathatóvá kell tennie. Továbbá azt is deklarálja, hogy azok a terek, amelyek közgyűjteményi vagy múzeumi funkcióval bírnak, azokat a jelenlegi árképzési szint mellett nyitva kell maradjanak. Ha bárki ezt megszegi, akkor a tulajdonjog automatikusan visszaszáll az államra. Ebben az esetben az épületre fordított költségeket az állam nem fogja visszafizetni” – hívta fel a figyelmet.

Jó gazdákat kell találni

Arra a kérdésre, hogy számolnak-e azzal, hogy egy-egy történelmi család leszármazottja jelentkezik be a hagyatékáért, Lánszki Regő azt válaszolta, folyamatos kapcsolatban állnak a történelmi családok leszármazottaival.

„Ez egyrészt fontos, hiszen nemcsak egy épületről, hanem annak a történetéről, annak az egységéről beszélünk, és mi sem hitelesebb, mint a leszármazottakkal való kapcsolattartás. De ez egy szerteágazó kérdéskör. Az, hogy a leszármazottak képesek-e a jelen gazdasági környezetben ezeket az épületeket fenntartani, és ugyanúgy működtetni, mint ez korábban történt, az erősen kétséges. Így nekünk annak a biztosítékára van szükségünk, hogy aki a kastélyok gondviselőjévé válik, akkor az a következő mintegy száz évben jó gazdája tud lenni. De értelemszerűen nyitottak vagyunk az ilyen megkeresésekre is. Ez nem lenne új keletű. Olaszországban 2017-ben az állam első körben több tíz világítótornyot, majd ezt követően 106 állami tulajdonban lévő kastélyt adott át vagyonkezelésbe vagy tulajdonba” – ismertette a pár évvel ezelőtt történteket A főépítész azt is megjegyezte, hogy dél-olasz kisvárosok pedig ingyen adnak át épületeket, abból a célból, hogy azok újból kihasználtakká, és esetleg profittermelőkké váljanak, hogy élettel teljenek meg.

Lánszki Regő szólt a Magyar Építészeti Központ és Múzeum nemrég lezárult tervpályázatáról is.

Ezt kívánjuk a törvényekkel is segíteni. Egy építészeti munka talán az egyik legkomplexebb, legszerteágazóbb tevékenység: visszahat a környezetre, a településre, illetve a társadalomra is. Ezért is fontos küldetés, hogy az építészeknek és a mérnököknek egy méltó központ létesüljön” – emelte ki.

Majd hozzátette, nem klasszikus múzeumban gondolkodnak, ami csak bemutatja a magyar építészet történetét, hanem egy olyan komplexumban, ami kifejezetten interaktív találkozásokra, oktatásra, együtt dolgozásra, együttműködésre is alkalmas, és ahol a különböző szervezetek és a kamarák is helyet tudnak majd kapni. „Erre világszerte sok jó példát látunk. Célunk, hogy Közép-Európában Magyarországon jöjjön létre az a központ, ami a teljes építészeti, mérnöki, építésügyi folyamatot egy fizikai térben tudja támogatni. Ezért ez egy különlegesen fontos tervpályázat”.

Erre hirdetett meg egy nyilvános pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia, amire figyelemfelhívásként néhány építésziroda ugyan külön meghívást kapott, de hangsúlyozottan a nyílt pályázatra bárki jelentkezhetett. A pályázat kiírása is a mentén született, hogy minél többen tudjanak jelentkezni, természetesen olyanok, akik később ezt végig is tudják vinni, van rá tapasztalatuk és kapacitásuk. A pályázaton összesen negyvenen indultak. „Ez önmagáért beszél, nagyon örülök, hogy az építész szakma is egyöntetűen támogatja az elképzeléseinket. Társelnökként is nagyon várom a későbbi koncepcióterveket” – mondta el Lánszki.

Az építészeti államtitkár a beszélgetés végén a beruházási törvényre és az építészeti törvényre visszatérve kiemelte, hogy ezek olyan stabilitást tudnak adni mind a piacnak, mind a kormánynak, mind pedig a vállalkozóknak, amely által azok tervezni tudnak. Mint mondta, azért dolgoztak „gyorsan”, hogy amint egy jobb gazdasági környezet jön a jelenlegi megtorpanás után, rögtön „fel tudjanak pattanni a vágtázó lóra”, tudjanak élni a kínálkozó lehetőségekkel.

Nyitókép: Helikon Kastélymúzeum Facebook-oldala. Belső kép: Építési és Közlekedési Minisztérium