Jamrik Levente rendező hívta fel a figyelmet arra közösségi oldalán, hogy egy olyan reklámfilm jelent meg, amelyben mindent a mesterséges intelligencia kreált.
Nem valósak a szereplők, a helyszínek, minden csak algoritmus”
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem volt sem operatőr, sem sminkes kellékes, sem díszletes, de még gyártásvezető vagy rendező sem. Pontosabban utóbbi az volt, de nem a klasszikus értelemben, hanem úgynevezett prompt íróként – magyarázta Jamrik. Sőt, mint kiderült a film végén látható stáb- és kulisszafelvételek is „nagy kamuk”, azt is az AI készítette.
A filmes posztjában egy kalkulációt is közölt, mely szerint
az új technológia alkalmazásával még egy 56 perces mozifilm is kijöhet 50 ezer forintból.