Ki ma a főnök a fővárosban, a testület vagy a főpolgármester?

„Hónapok óta egy túlélő programmal futó üzemmódban van a főváros, és a csőd kifejezés is nem egyszer elhangzik már. Egy főváros, Budapest, egyáltalán csődbe mehet?

Elméletileg igen, bár erre talán még soha nem volt példa, de a rendszerváltás óta eltelt 33 évben bizonyosan nem. Mielőtt erről elkezdenénk beszélni, annyit szeretnék előrebocsátani, hogy úgy látom, most már, főleg az utóbbi években, a politikai kommunikációban valamit el kéne dönteni előre. Nem a mi beszélgetésünkre mondom ezt, hanem általánosságban és nemcsak a média, hanem, mondjuk úgy, a politikusok egymás közti beszélgetéseire is: el kéne dönteni, hogy a valóságról beszélünk, olyan történésekről, adatokról, számokról, tényekről, amik függetlenek valakinek az érdekeitől, érzelmeitől, értékítéletétől, felfogásától. Annak van értelme. Vagy pedig doktrínákról, ábrándokról, politikai érdekekről, kampánylózungokról. Mert egyre inkább keveredik ez a két dolog a kommunikációban, és ettől aztán a hallgatók, a nézők és az olvasók nagy része olyan helyzetbe kerül, hogy mivel egyre nehezebben tudja megítélni, hogy mi a valóság, leginkább azt igyekszik elhinni, amit érzelmei szerint szeretne. Ennek pedig semmi köze nincs a tömegtájékoztatáshoz. Ez csak egy általános észrevétel, de mivel egyre gyakrabban és egyre szélsőségesebb formában találkozom vele, ezért engedje meg, hogy egyszer ezt elmondjam, hiszen régen beszélgettünk már, bár egykor sokat.

Bocsánat, akkor hadd kérdezzek rá. Két cikluson keresztül Budapest főpolgármestere, előtte beláthatatlan ideig Óbuda polgármestere volt. Látta azt, hogy a politikai érdekeket ki lehet vonni akár egy önkormányzati meg akár egy fővárosi közgyűlés működéséből? Olvasom a fővárosi közgyűlés jegyzőkönyveit, politikai szövegek.

Így van. Soha nem volt mentes ettől a politika, de talán a történelem egészére igaz, hogy legalábbis amióta van írott történelem, vannak írott annalesek vagy bármik, ez mindig valamilyen mértékig igaz volt. Csak arra utalok, hogy az utóbbi időkben ez már egészen szélsőséges formát öltött és most már valóságos meséket lehet hallani és olyan állásfoglalásokat, amiknek a valósággal köszönőviszonyuk sincsen. Ez sok már nekem, biztos tudja, hogy én műszaki ember voltam vagy vagyok, és amikor hallok olyan történeteket, ad absurdum még saját magamról is, bár az egyre ritkább, fogalmam nincs, hogy tudtam belőle kimaradni, akkor már azt mondom, hogy nekem kicsit itt a vége, mert az ilyen beszélgetéseknek meg az ilyen híradásoknak semmi értelmük nincs. Visszatérve a kérdésére, a csődhelyzetre, az az igazság, hogy nem tudom megállapítani, hogy a fővárosban valóban van-e. Elképzelhető, hogy igen. De az is elképzelhető, hogy az egész egy műbalhé. Ez a két szélső lehetőség és közte bármi lehetséges. Azt nem állítom, hogy a főváros nagyon könnyű pénzügyi helyzetben volt valaha is. Demszkynek is, nekem is, mindig voltak harcaink, vitáink, és mindig volt valamennyi vita az éppen regnáló kormánnyal arról, hogy amit Budapest a központi költségvetésből kap, az sok, éppen elég, vagy esetleg kevés. A jelenlegi főpolgármester úr túlságosan sokszor mondja el, hogy az ország GDP-jének mekkora százalékát, közel 40, azt hiszem, 38 százalékát Budapesten termelik meg. Ez igaz is, meg nem is. Formálisan igaz, ám de facto nem egészen ez a helyzet, mert rengeteg olyan komolyan adózó cég van, amelyiknek a központja, a telephelye van Budapesten, ezért aztán itt fizet adót, de az értékteremtő tevékenységének nagy részét, horribile dictu majdnem az egészét nem Budapesten, hanem azon kívül végzi. Tehát az az állítás, hogy a GDP-nek ekkora hányadát Budapest termelné meg, pontosításra szorul. Én annyit tudok, és ezt a városvezetés sem tagadja, hogy mi valóban ott hagytunk 200 milliárdot a kasszában. Százhatvan milliárdot azonnal mobilizálható értékpapírban, 40 milliárdot készpénzben. Annak, hogy a pénzügyminiszter által közölt adatok ezzel nem pontosan egyeznek meg, két oka lehet. Az egyik az, hogy körülbelül 7 milliárd megtakarítás az intézményeinknél volt. Ez nem keverendő a cégekkel, intézmények például a színházak vagy a művelődési házak, ezeknél is volt 7 milliárdnyi megtakarítás. Ezt a pénzügyi helyettesemmel, Bagdy Gáborral nem számoltuk bele a főváros büdzséjébe. Nyilván a pénzügyminiszter már a teljes fővárosi adatsort látta. A másik oka pedig az lehet, hogy én október közepéig voltam főpolgármester, a mérlegbeszámolók pedig májusra készülnek el a december 31-i fordulónappal, tehát ott, abban a szűk, inkább másfél hónapban még változhatott a kép, de ha abban maradunk, hogy 200 milliárd forint ott volt, az egész biztosan igaz. Ami a szolidaritási adót illeti, nekem sem volt öröm kiegyenlíteni, de azt muszáj elismételnem, hogy amit a főpolgármester úr nagyon sokszor elmondott, hogy a mi időnkben mennyi volt a szolidaritási adó, az így nem igaz, annak pont a duplája volt, és Varga miniszter úr többször említette nekem – nem kis bosszúságomra egyébként –, hogy várhatóan ez jövőre tovább fog emelkedni. Tehát ez nem a jelenlegi városvezetés ellen lett kitalálva, hanem ezt a kormány, a velem szövetséges kormány már akkor közölte, amikor senki nem álmodta, hogy változás lesz a főpolgármesteri poszton. Nagyon lényeges elem még, hogy az iparűzési adónak csak a növekménye 2019 óta, ismétlem, nem a mértéke, hanem a növekménye, körülbelül 107 vagy 109 milliárd forint volt. Ha ezt hozzáadja a 200 milliárd ott hagyott pénzhez, ez jóval több, mint 300 milliárd forint. Ha megnézi a szolidaritási adó növekményét, az a töredéke ennek.”

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor