„Oroszországban egyetlen hely sem marad biztonságban” – újabb fenyegetést küldtek az ukránok
Ukrajna már megkezdte a saját gyártású ballisztikus rakéták kifejlesztését is.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: Van olyan, kellően még fel nem fedezett országrész, amelynek települései megérdemlik a figyelmet és számot tarthatnak a turisták érdeklődésére.
Idén rekordokat dönt a turizmus mindenhol Magyarországon, a legfrissebb országos adatok az eddigi legjobb évet, 2019-et közelítik vagy verik meg – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Tarcalon.
Gulyás Gergely a Tokaj-Zemplén Térségfejlesztési Program keretében felújított, több mint három és fél kilométer hosszú önkormányzati dűlőút átadásán hangsúlyozta:
az ágazatban még mindig hihetetlen lehetőségek vannak,
van olyan, kellően még fel nem fedezett országrész, amelynek települései megérdemlik a figyelmet és számot tarthatnak a turisták érdeklődésére.
A kormány elkötelezett a térségben megvalósított vagy a megvalósításra váró helyi tervek és fejlesztések támogatása iránt,
Tokaj-Hegyalja pedig, mint az ország egyik legszebb tájegysége, az ennek megfelelő elismertséget a következő években a turizmus területen is ki fogja vívni – hangoztatta a miniszter.
Gulyás Gergely szavai szerint a dűlőút átadása jól szimbolizálja azt a fejlődést, amelyet Tokaj-Hegyalja és Tarcal elért. Az itt elindult fejlesztések jó bizonyítják, hogy gyorsan fejlődik a tokaji térség, ezzel együtt az ország egésze – hangsúlyozta a miniszter.
Hozzátette, a csaknem 620 millió forint értékű, a kormány által támogatott útfelújítás
egy olyan új turisztikai fejlesztés, ami lehetővé teszi a szőlőültetvények biciklivel és gyalogosan történő megközelítését a gazdálkodók és a földtulajdonosok mellett azok számára, akik a turizmus miatt érkeznek Tokaj-Hegyaljára.
Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az infrastrukturális fejlesztések, az út- és kerékpárút építések mellett az elmúlt években sokat bővültek és fejlődtek Tokaj-Hegyalja szálláshelyei és ehhez kapcsolódó szolgáltatásai is.
Négy-és ötcsillagos szállodák épültek, emellett folyamatos a szolgáltatások és a látnivalók fejlesztése és bővítése,
Mádon például látogatóközpont, míg Tarcalon szüretelőház épült és folyamatban van a borutca kialakítása – sorolta a képviselő.
(MTI)
***
A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Mohai Balázs