Rendszerváltás nem lesz az önellentmondásban gazdag köldöknézésből. Constantinovits Milán írása.
Terjengős értekezésben vizionál kulturális apokalipszist a második legnagyobb magyar könyvkereskedelmi vállalkozás, a Líra kereskedelmi vezetője. Szabó Tibor Benjámin olykor megterhelően mesterkélt stílussal a 444-re megírt esszéjének alaptézise, hogy kultúrpolitikai paradigmaváltás zajlik a jobboldalon, és Demeter Szilárdnál valami sokkal borzasztóbb rezsim körvonalazódik a jövő homályában.
Az írás első komoly tévedése, vagy legyünk igazságosabbak, aránytévesztése a jelenlegi hazai államberendezkedés következetes posztfasisztázása. És hogy miért is von
egyeneságú oksági láncolatot Mussolini rendszere és a jelen Magyarországa között?
Hát mert nálunk biológiai (pardon, biopolitikai!) alapon elkülönítik az idegenként megjelölhető „ágenseket”. De olyan posztmodern tudományossággal fogalmazza meg a posztfasizmus definícióját, hogy érdemes szó szerint is idézni:
„A Petőfi Irodalmi Ügynökség megkezdte a Fidesz központi politikai praxisának érvényesítését a kultúrában – vagyis hozzálátott a kulturális élet szereplői közül kiválasztani a fizikai jellegzetességeik, ösztönös viselkedésük vagy a testhez társított kulturális stigmák alapján idegenként megjelölhető (és ebből következően megvethető, megbélyegezhető, majd az egyenlő állampolgári jogokkal rendelkezők köréből száműzhető) ágenseket. Hagyományosan ezt a biopolitikai kiválasztást mint az uralom gyakorlásában alkalmazott rutint nevezzük posztfasizmusnak.”
Vagyis a posztfasiszta magyar (kultúr)vezetés kvázi (nem kimondva, az azért még a 444 olvasótáborának is sokkoló lenne) faji alapon szelektál. A szerző meredek állítását a Meseország mindenkié kötet észt fordítása körüli hullámverésből meríti: emlékezetes, Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója feloszlatta a mesekönyv fordítástámogatásáról döntő kuratóriumot. Szabó tehát egyetlen kultúrdiplomáciai afférból vezeti le a teljes rendszer posztfasizmusát, ami nem csupán formál logikailag is hibás érvelés, hanem egyúttal az ellenzéki értelmiség évtizedek óta jellemző tünete.
Ez utóbbi azért pikáns, mert az esszé bővelkedik a hatalommal szembehelyezkedő művészek maró bírálatában, miközben
ugyanazt az érvelési hibát követi el, mint az ellenzéki tollforgatók és véleményformálók a rendszerváltás óta mindig.
A posztfasizmus (lásd még: újnáci, újnyilas, rasszista stb.) indulati bélyege ugyanis eleve hitelteleníti a rendszerkritikus közgondolkodást, hiszen hamis premisszából jut szélsőséges következtetésekre. Filippov Gábor legalább megkísérelte a rendszer elnagyolt kontúrokon túli, árnyalt ábrázolását, ám elemzése a ritka kivételek sorába illeszkedik: a legtöbb helyzetértékelés Szabóéhoz hasonlóan az újfasiszta, diktatórikus gondolatkörből ágazik ki, így a zárt véleménykamrákból nem tud kilépni és konszenzuális valóságértelmezést adni.
Így jár Szabó is, pontosabban Szabó szövegével az olvasó, amennyiben végigköveti a mesterkélt, tudományosságot (vagyis annak látszatát) mímelő kifejezésektől terhes gondolatmenetet. A legszebb derridai hagyományok mentén építkező esszé a túlbonyolított mondatszerkezetektől, az elfüggönyözött jelentéstől várja a tudományos értékgazdagságot, miközben így csupán egy nehézkes és fellengzős eszmefuttatás keletkezik.
Sőt, olykor az az érzet kerítheti hatalmába az olvasót, hogy a szöveg önmagáért, a saját túlcizelláltságában feltételezett szépségéért születik. Ezt az érzetet erősítheti az abszurd és önellentmondó konklúzió:
bár a párbeszéd fontos, de a NER-rel nincs együttműködés,
illetve az egyetlen érvényes út Erdős Virágé, aki pizzafutárnak állt.
Végkövetkeztetésnek, iránymutatásnak jobbat nem is sikerül kisütni, vagyis rendszerváltás az ellenzéki carbonaráktól várható. Itt tartunk.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
Kiszivárgott felvételen nosztalgiázik Nagy Ervin 2009 „nyugalmáról”. A Tisza-adócsomagja pontosan azt a brutális megszorítási korszakot hozná vissza.
Deák Dániel elképzelhetőnek nevezte a választási együttműködést Magyarék és a baloldal között.
A spanyol szerző szerint csak egy erősebb uniós együttműködés képes versenyképes választ adni a globális kihívásokra; ennek akadályai lehetnek azok az országok, amelyek vétóval élnek vagy lassítják a döntéshozatalt.
December 21-én egész napos műsorfolyammal zárul a közmédia idei jótékonysági kampánya. A 1358-as telefonszám hívásával vagy SMS küldésével továbbra is 500 forinttal lehet támogatni az idei kedvezményezettet.
Ahmedet – aki csaknem 20 évvel azelőtt hagyta el Szíriát – korábban Anthony Albanese ausztráliai miniszterelnök is meglátogatta a kórházban, és nemzeti hősnek nevezte a férfit, aki több műtéten is átesett.
