Rendszerváltás nem lesz az önellentmondásban gazdag köldöknézésből. Constantinovits Milán írása.
Terjengős értekezésben vizionál kulturális apokalipszist a második legnagyobb magyar könyvkereskedelmi vállalkozás, a Líra kereskedelmi vezetője. Szabó Tibor Benjámin olykor megterhelően mesterkélt stílussal a 444-re megírt esszéjének alaptézise, hogy kultúrpolitikai paradigmaváltás zajlik a jobboldalon, és Demeter Szilárdnál valami sokkal borzasztóbb rezsim körvonalazódik a jövő homályában.
Az írás első komoly tévedése, vagy legyünk igazságosabbak, aránytévesztése a jelenlegi hazai államberendezkedés következetes posztfasisztázása. És hogy miért is von
egyeneságú oksági láncolatot Mussolini rendszere és a jelen Magyarországa között?
Hát mert nálunk biológiai (pardon, biopolitikai!) alapon elkülönítik az idegenként megjelölhető „ágenseket”. De olyan posztmodern tudományossággal fogalmazza meg a posztfasizmus definícióját, hogy érdemes szó szerint is idézni:
„A Petőfi Irodalmi Ügynökség megkezdte a Fidesz központi politikai praxisának érvényesítését a kultúrában – vagyis hozzálátott a kulturális élet szereplői közül kiválasztani a fizikai jellegzetességeik, ösztönös viselkedésük vagy a testhez társított kulturális stigmák alapján idegenként megjelölhető (és ebből következően megvethető, megbélyegezhető, majd az egyenlő állampolgári jogokkal rendelkezők köréből száműzhető) ágenseket. Hagyományosan ezt a biopolitikai kiválasztást mint az uralom gyakorlásában alkalmazott rutint nevezzük posztfasizmusnak.”
Vagyis a posztfasiszta magyar (kultúr)vezetés kvázi (nem kimondva, az azért még a 444 olvasótáborának is sokkoló lenne) faji alapon szelektál. A szerző meredek állítását a Meseország mindenkié kötet észt fordítása körüli hullámverésből meríti: emlékezetes, Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója feloszlatta a mesekönyv fordítástámogatásáról döntő kuratóriumot. Szabó tehát egyetlen kultúrdiplomáciai afférból vezeti le a teljes rendszer posztfasizmusát, ami nem csupán formál logikailag is hibás érvelés, hanem egyúttal az ellenzéki értelmiség évtizedek óta jellemző tünete.
Ez utóbbi azért pikáns, mert az esszé bővelkedik a hatalommal szembehelyezkedő művészek maró bírálatában, miközben
ugyanazt az érvelési hibát követi el, mint az ellenzéki tollforgatók és véleményformálók a rendszerváltás óta mindig.
A posztfasizmus (lásd még: újnáci, újnyilas, rasszista stb.) indulati bélyege ugyanis eleve hitelteleníti a rendszerkritikus közgondolkodást, hiszen hamis premisszából jut szélsőséges következtetésekre. Filippov Gábor legalább megkísérelte a rendszer elnagyolt kontúrokon túli, árnyalt ábrázolását, ám elemzése a ritka kivételek sorába illeszkedik: a legtöbb helyzetértékelés Szabóéhoz hasonlóan az újfasiszta, diktatórikus gondolatkörből ágazik ki, így a zárt véleménykamrákból nem tud kilépni és konszenzuális valóságértelmezést adni.
Így jár Szabó is, pontosabban Szabó szövegével az olvasó, amennyiben végigköveti a mesterkélt, tudományosságot (vagyis annak látszatát) mímelő kifejezésektől terhes gondolatmenetet. A legszebb derridai hagyományok mentén építkező esszé a túlbonyolított mondatszerkezetektől, az elfüggönyözött jelentéstől várja a tudományos értékgazdagságot, miközben így csupán egy nehézkes és fellengzős eszmefuttatás keletkezik.
Sőt, olykor az az érzet kerítheti hatalmába az olvasót, hogy a szöveg önmagáért, a saját túlcizelláltságában feltételezett szépségéért születik. Ezt az érzetet erősítheti az abszurd és önellentmondó konklúzió:
bár a párbeszéd fontos, de a NER-rel nincs együttműködés,
illetve az egyetlen érvényes út Erdős Virágé, aki pizzafutárnak állt.
Végkövetkeztetésnek, iránymutatásnak jobbat nem is sikerül kisütni, vagyis rendszerváltás az ellenzéki carbonaráktól várható. Itt tartunk.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Negyvenhat nap alatt egymást érték a törvényjavaslatok és a látványos politikai bejelentések, ám egy kérdés egyre hangsúlyosabbá válik: vajon áll-e valódi szellemi háttér a Tisza-kormány döntései mögött? Kovács András írása.
Utódja minden bizonnyal Andy Burnham, Manchester népszerű polgármestere lesz. Rajcsányi Gellért írása.
A globális nagytőke agresszív nyomulása Magyarországon eddig nem látott koalíciókat eredményezhet, véli Schiffer András. A volt képviselő szerint a „mikroadományozók” már készülnek a Tisza szekerének elnehezülésére. Arról is kérdeztük, visszatér-e a politikába.
Azok a kultúrák életképesek, amelyek őszintén fel tudnak háborodni saját eltűnésük gondolatán.
Annak idején ők és szellemi felmenőik voltak azok, akik vérrel-vassal küzdöttek a szovjet emlékmű Szabadság téren való megmaradásáért.
Képmutatásból, dühből, arroganciából, kollektív bűnösségből soha nem lesz egy kultúra, ezért nemzeti egység sem.
A Tisza széles, de ingatag szövetségével szemben mi egy mély, szilárd és kikezdhetetlen közösséget állíthatunk fel. Egyszer már sikerült. Varga Mátyás Zsolt írása.
A legkisebb, 3-6 éves korosztály van leginkább kitéve a hőség veszélyeinek.
Utódja minden bizonnyal Andy Burnham, Manchester népszerű polgármestere lesz. Rajcsányi Gellért írása.
