Lánczi András: Ez az ember vajon a győzelemért vagy az életéért küzd? Ezt nem könnyű megállapítani

Mint a robotoknál, a politikában is generációk és prototípusok vannak, amelyeket Kelet-Európára dolgoznak ki nyugati laborokban.

Az adóhatóság már májusban lezárta a vizsgálódást.
Már nem nyomoz az adóhatóság a Momentum Mozgalom ötszázmilliós adócsalási botrányában – értsült a Magyar Nemzet. Az ellenzéki pártot 2019 januárjában az Állami Számvevőszék jelentette fel, miután megállapították, hogy a Mozgalom félmilliárd forinttal nem tudott elszámolni a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során – írta a lap.
Hozzátették, hogy a NAV korábban költségvetési csalás gyanújával rendelt el nyomozást, és még az adónyomozók kiszálltak a párt Múzeum körúti székhelyére a „folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából”.
A Momentum országgyűlési kampányköltéseinek elszámolását keresték, amelyet végül a mozgalom könyvelőjétől vittek el pendrive-on. A könyvelő irodájában közel két órát töltöttek a nyomozók.
A Magyar Nemzet azt is felidézte, a momentumos politikusok a hatósági akció után politikai leszámolásról kezdtek beszélni, mire az ÁSZ közleményt adott ki, amiben többek között leírták:
a Momentum ugyan a feljelentést követően átláthatóbbá tette a gazdálkodását, ám ez az adóhatóság múltra vonatkozó eljárását semmilyen szinten nem befolyásolja.
A NAV végül többéves nyomozás után, a lap értesülései szerint májusban megszüntette az eljárást. Azt azonban nem tudni, hogy bűncselekmény vagy bizonyítottság hiánya miatt ért véget a vizsgálódás – jegyezték meg.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton