Orbán Balázs szerint Magyarország számára a béke szorgalmazása és a békés világkereskedelem propagálása lehet az a külpolitikai „kitörési pont”, amin keresztül a nemzeti céljainkat is el tudjuk érni. Európa szerepét illetően is van egyfajta megosztottság, van akik azt mondják, hogy az Egyesült Államok segéderejeként kellene működni, ugyanakkor a magyar és francia álláspont arról szól, hogy Európának önálló pólusként kellene viselkednie és egyfajta közvetítő szerepet kellene betöltenie.
Gazdasági fordulat
A jövő júliusra várt itthoni gazdasági fordulatról elmondta: most a legfontosabb, hogy megvédjék az eddigi eredményeket, a 2024-es költségvetési tervek ezt biztosítják. Továbbra is lesz teljes foglalkoztatottság, megvédik a nyugdíjak reálértékét, a rezsicsökkentést, és Európában a legtöbbet fordítják családtámogatásra–sorolta. Hozzátette: ez a körülöttünk lévő negatív tendenciák–az orosz-ukrán háború, az elhibázott szankciós politika–miatt sokkal több költségvetési forrást igényel, mint korábban, és amit szeretnének.
A kormányfő Tusnádfürdőn arra utalt, azt remélik, ebben fordulat lesz a következő hónapokban és a költségek lefelé mennek és a gazdaság újraindításával több forrás áll rendelkezésre és tovább tudnak lépni. Rövid távon védekeznek és hosszabb távon újra egy offenzív időszakot készítenek elő–jelezte Orbán Balázs.
A román fél által a tusnádfürdői beszéd előtt átadott demarsról elmondta: a mi álláspontunk az, hogy