Navracsics: Már csak a Bizottságtól függ, hogy megérkeznek-e az Erasmus-források

2023. július 18. 14:18

Szeptemberben indulnak csak újra a magyar-EB tárgyalások.

2023. július 18. 14:18
null

Nem tud semmilyen „apokaliptikus” határidőről, amit az Európai Bizottság szabott volna – nyilatkozta az atv.hu-nak Navracsics Tibor annak apropóján, hogy a hvg.hu a minap arról írt: akár 4500 magyar alapítványi egyetemi hallgató is kimaradhat az Erasmus programból jövőre, így elesve a lehetőségből, hogy egy fél évet más Európai Uniós országban tanuljon.

Ezt abból számolta ki a lap, hogy a hatáskörrel rendelkező alapítvány csak feltételesen tudja támogatni a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek pályázatait, a támogatási szerződéseket csak akkor kötik meg, ha arra az Európai Bizottság idén november 23-ig engedélyt ad. Ennek azonban előfeltétele a bizottsági szóvivő szerint, hogy legkésőbb szeptember 1-re – az egyetemi szemeszter kezdetére – alá kellene írni a szerződéseket a Tempus Közalapítványnak, azaz szeptember 1-ig a magyar parlament fogadja el az alapítványi egyetemi kurátorok kinevezését és az összeférhetetlenségi szabályokat érintő törvénymódosításokat.

Addig azonban már nem valószínű, hogy összeülne az Országgyűlés.

Navracsics Tibor ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány mindent teljesített, amit kért a Bizottság, amiről Johannes Hahn költségvetési biztossal tárgyalt. A Bizottság részéről a tárgyalásokon normaszöveg-javaslatot kértek, nem a parlament által már megszavazott törvénymódosításokat.

„Már csak a  Bizottságtól függ, hogy megérkeznek-e és mikor az Erasmus-források, ez teljes egészében az ő felelősségük”– szögezte le a területfejlesztési miniszter.

Most Brüsszelben nyári szünet van, így augusztusban sem tárgyalnak, az egyeztetések a Bizottsággal szeptemberben folytatódhatnak. A Jobbik rendkívüli nyári parlamenti ülést sürget, de Navracsics Tibor szavaiból az derült ki: nyáron nincs szükség rendkívüli parlamenti ülésre az Erasmus+ program miatt. A miniszter ugyanakkor változatlanul optimista, bízik benne, hogy lesz megállapodás. 

Nyitókép: Navracsics Tibor, Mandiner

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
google-2
2023. július 24. 12:34
Nem fog az Unió semmilyen pénzt küldeni. Nincs is pénz, de ha lenne is, akkor is lenne annak jobb helye máshol. Na és akkor mivel zsarolnának a továbbiakban?
jetinyugger
2023. július 19. 15:06
Az Erasmus programnál a pénz a leglényegtelenebb. A lényeg, hogy a magyar tudomány és a hallgatók szinte komplett ki vannak zárva minden közös munkából és ez a gáz. Ez ezerszeres veszteség a pénzhez képest. Orbán bukása nélkül nincs esély, Orbán meg semmiképp nem akar bukni, mert akkor teljes vagyonelkobzás és sitt vár rá, meg a családjára és buntársaira. Na ez a hazaárulás, a saját piszlicsáré érdekeid miatt eladod a hazát.
gyzoltan-2
2023. július 18. 17:32
"Navracsics: Már csak a Bizottságtól függ, hogy megérkeznek-e az Erasmus-források" Navracsicska, Brüsszel helyi érdek-képviselőjének érdekfeszítő kijelentése! -s nem inog a bársonyszék Navracsicska alatt..? -pedig biztosak lehetünk az eredménytelenségében, Brüsszel még jutalomfalatot sem juttatott hűséges szolgájának..!
KBA98
2023. július 18. 16:42
Teszek erre az egész mocskos Ursula féle konglomerátumra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!