Márki-Zay foghatja a fejét: törvénytelenül működött a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi bizottsága

2023. július 26. 14:35

A hónapokig tartó törvénytelen működés miatt csaknem negyven előterjesztést újra kellett tárgyalni.

2023. július 26. 14:35

A közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén elfogadott határozat szerint a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal törvényességi felhívással élt a hódmezővásárhelyi közgyűlés felé, mert tavaly szeptember 22-én 

a pénzügyi bizottság elnökévé választották Gyutay Katalint (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület), annak ellenére, hogy erre nem volt lehetőség, mert a politikus az ügyrendi bizottságban is elnöki posztot töltött be. 

A közgyűlés szervezeti és működési szabályzata alapján egy képviselő csak egy bizottságban elnökölhet. A törvényességi felhívás szerint 

a bizottságnak a politikus elnöklete alatt valamennyi átruházott hatáskörben és saját szervezetének kialakítása érdekében hozott döntését újra kellett tárgyalnia.

A július 10-én és 17-én újratárgyalt határozatok többsége az egyéni választókerületi keretek felhasználásáról szólt, de a döntések egy része közbeszerzésekre – így az önkormányzat villamosenergia – vagy földgázbeszerzésére – vonatkozott. 

Cseri Tamás (Szeretem Vásárhelyt Egyesület – Fidesz-KDNP) képviselő a vita során felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányhivatal javaslata alapján a költségvetési rendeletet és a költségvetés végrehajtási rendeletét is újra kellene tárgyalni. A közgyűlés döntött arról is, hogy – a helyi adókról szóló törvény módosításának megfelelően – szeptember 1-jétől megszünteti a termőföldekre kivetett adót. A vita során elhangzott, idén ötszáz földtulajdonostól 25 millió forint adót szedtek be, ezt az önkormányzatnak októberig vissza kell fizetnie. 

Iskolából társasház

A képviselő-testület döntése alapján társasházzá alakítják egy korábbi általános iskola épületét a Petőfi utcában. Cseri Tamás hangsúlyozta, 

az önkormányzat adminisztratív eszközökkel próbálja akadályozni, hogy a református egyház – a jogszabályoknak megfelelően – oktatási célra átvegye az ingatlant, 

amely egy részében jelenlegi is a fenntartásában lévő Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola működik. 

Felhívta a figyelmet arra, a városvezetés előterjesztésében a társasház-alakítás egyik okaként azt jelölte meg, hogy az épületben lakás is van, noha az egykori szolgálati lakást legalább harminc éve irodaként használják. 

Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester hangsúlyozta, az önkormányzati érdekek védelme motiválja a lépést. 

Az önkormányzat a több mint 400 millió forintra értékelt épületet fölajánlotta megvételre az Ótemplomi Református Egyházközségnek, ők azonban nem kívántak élni a lehetőséggel. Az épület egykori tornatermében az önkormányzat pedig játszóházat alakít ki – mondta a politikus.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor
 

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzG_mandi
2023. július 26. 17:53
És van, akit ez meglep?
baronet
2023. július 26. 15:38
Komolytalan ez a faszi. Egy igazi libsi minisztrelnök-jelölt.
states-2
2023. július 26. 15:18
Nekünk komcsiból is a legalja és a leghülyébbje jutott.
Takagi
2023. július 26. 15:09
Miért engedték eddig is? Miért nincs folyamatos ellenőrzés? Mi lesz a felelőségrevonással?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!