Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A Fidesz Budapest azt írta közösségi oldalán, hogy Karácsony Gergelyék csődbe vitték Magyarország leggazdagabb önkormányzatát.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a párt Facebook-oldalán azt közölte, hogy Karácsony Gergelyék csődbe vitték Magyarország leggazdagabb önkormányzatát. A politikus ezt azzal indokolta, hogy „bár több mint 200 milliárd forinttal vették át a várost és az elmúlt négy évben több mint 200 milliárd forint többlet adóbevétele volt Budapestnek, így is sikerült kiüríteniük Magyarország leggazdagabb településének széfjét azzal, hogy
a régi, rosszemlékű haveri kör tagjait ültették milliós fizetésű pozíciókba, a város fejlesztése helyett pedig csak bénáztak és két marékkal szórták a milliárdokat”
Megjegyezte, ezeknek a pénzeknek lett volna jobb helye, ami nem más, mint Budapest. „A fejlesztés helyett azonban ők megint csak magukra gondoltak és csődbe vitték a fővárost. Ez az egyetlen »eredmény«, amit a dollárbaloldal és Karácsony Gergely fel tudnak mutatni” – zárta.

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner