de ezzel kapcsolatban még zajlanak az egyeztetések. A főpolgármester közölte: a projekt házigazdája a Város és folyó egyesület (Valyo), amelynek megbízásából, velük partnerségben a fővárosi önkormányzat alakította ki ezt a programot.
A projektben részt vett a Budapest Brand, a Budapesti Közművek, a Fővárosi Vízművek, a BKV, a Mahart és a Főkert. Tömör Miklós, a Valyo egyesület projektmenedzsere elmondta, már 13 éve foglalkoznak a budapesti Duna-parttal. A szervezet azért jött létre, hogy megpróbálja összekapcsolni a várost és a Dunát. Céljuk, hogy hosszú távon gyalogos, rekreációs és sportfunkciót töltsön be a rakpart, amelyhez parkot, fasort és zöldterületeket szeretne létrehozni a főváros. A Főkert jóvoltából több mint száz növény, valamint árnyékolók, gyerekzóna, grillezők és pihenőhelyek várják majd a városlakókat – tette hozzá a projektmenedzser.
A 2-es villamos vonala alatt húzódó 3000 négyzetméteres újból megnyíló viadukt rengeteg lehetőséget tartogat,
a vendéglátó funkció mellett egyes részeit más és más kulturális és civil szervezetek használják majd programjaikhoz – közölte. A rakpart nyitónapjának programjai közül kiemelte a BME Urbanisztika Tanszékének kiállítását és a Csángálló zenekar koncertjét a filmvetítések, workshopok és biciklis bemutatók mellett.
(MTI)