A vármegyebérlet viszont továbbra sem lesz érvényes a helyjegyköteles vonatokon, illetve szakaszokon, az első és prémium (1+) osztályon pedig a két új díjtermék egyike – tehát sem a vármegye-, sem az országbérlet – nem lesz felhasználható az utazáshoz, még a kiegészítő jegyek megvásárlása esetén sem – ismertették.
A tájékoztatás szerint szintén módosul a kilométeralapú menetjegyek díjszabása. Tíz kilométer távolságig 400 forint, 10,1-15 kilométer között 450 forint, 15,1-20 kilométer között 500 forint, 20,1-25 kilométer között 550 forint, 25,1-30 kilométer között 600 forint lesz a teljesárú, egy útra szóló menetjegyek ára a helyközi közlekedésben a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt.
Ugyanakkor a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosokra érvényes jegyek és bérletek árát nem érinti a tarifaátalakítás – fűzték hozzá. Ugyancsak július első napjától jelentősen átalakulnak az okosjegyek is.
A legfontosabb változás, hogy
az okosjegy csak elővételben lesz megváltható,