Döbbenetes képsorok: kigyulladt a Ryanair-gép hajtóműve
Vészcsúszdán kellett kimenekíteni az utasokat.
Nyolcan könnyebb füstmérgezést szenvedtek.
Több mint húsz embert kellett kimenekíteni az otthonából, nyolcan enyhe füstmérgezést szenvedtek, miután szombat délután kigyulladt egy zalaegerszegi társasház, a lángok pedig a szomszédos épületre is áterjedtek; a polgármester segítséget ajánlott a károsultaknak.
Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: nem sokkal öt óra előtt, a Holub József utcai háromszintes épület egyik első emeleti lakásában csaptak fel a lángok. A tűz a homlokzaton keresztül gyorsan továbbterjedt, elérte a felsőbb szinteket és a tetőteret, valamint a házzal egybeépült egyik szomszédos társasházat is.
A tűzoltók nagy erőkkel vonultak az épülethez, amelyből a rendőrök segítségével több mint húsz embert és két kutyát hoztak ki.
A jelentős nagyságú területen égő lángokat hét óra körül sikerült elfojtani, de az utómunkálatok és a tető bontása miatt tovább tart a védekezés.
A két társasházban összesen 16 lakást érintett a tűz és a füst – egy lakás teljesen kiégett –, egy harmadik társasház lakásait pedig az oltás miatti víz érte el – jelezte a szóvivő.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy az önkormányzat kinyittatta a páterdombi városrész közösségi házát, ahol a kiköltöztetett lakóknak ideiglenesen helyet biztosítanak.
őket egy apartmanban szállásolták el, a többi lakó családtagoknál, rokonoknál tölti az éjszakát.
A polgármester jelezte: a kárfelmérést követően az önkormányzat – a biztosító kárkifizetését szükség szerint kiegészítve – segít a házak helyreállításában.
Az MTI helyszíni információi szerint a tüzet vélhetően egy elektromos töltő okozta.
(MTI)
A felvételt itt tudják megtekinteni:
Nyitókép: Képernyőfotó