Bejelentést tettek Zelenszkij ellen: terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés bűntett gyanúja miatt

2023. május 17. 18:26

A Washington Post írta meg, hogy Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság vezetéket, hogy csapást mérjen Magyarországra.

2023. május 17. 18:26
null

Mint ahogy arról a Mandiner is beszámolt, megdöbbentő állításokat tartalmazó cikket közölt a The Washington Post. A lap a Discord platformon kiszivárgott, eddig nyilvánosságra nem hozott, de a TWP birtokába került Pentagon-anyagokra hivatkozva gyakorlatilag azt állítja, hogy míg Zelenszkij a Nyugat felé a békéért küzdő, higgadt és a helyzetet uraló politikus képét mutatja,

addig zárt körben agresszív és eszkalációt sürgető ösztönei kerülnek előtérbe.

Egészen konkrétan Zelenszkij február közepén egy Julija Sviridenko miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélésen azt javasolta, hogy Ukrajna robbantsa fel a Barátság vezetéket, amely Magyarországot látja el kőolajjal, ezzel ugyanis megsemmisíthetné a magyar ipari infrastruktúra orosz kőolajra épülő elemeit.

Ennek kapcsán tett bejelentést ifj. Tényi István a legfőbb ügyészség felé. Mint írta, „álláspontom szerint ha valaki azért zavarja meg egy közérdekű üzem működését, hogy azzal például a társadalmi-gazdasági rendet megváltoztassa, akkor az terrorcselekménynek minősítendő. A Barátság kőolajvezetékkel szemben más ország felségterületén elkövetett szabotázs szintén felvetheti a terrorcselekmény elkövetése bűntett gyanúját.”

A cikk kapcsán pedig arra kérte az eljáró hatóságot, hogy elemezzék ki a fenyegető üzenetek tartalmát, s vizsgálják meg, hogy fennáll-e nemzetbiztonsági kockázat.

 Nyitókép: HANDOUT / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hernadvolgyi
2023. május 18. 06:08
Ideje hadat üzenni Ukrajnának, de a gonosz vén boszorkánynak Ursulának is. Csak kihasználnak, kigúnyolnak, kioktatnak, semmibe vesznek bennünket. Szijjártó Péter után: Ebből most már elég!!!
kitiltott
2023. május 18. 03:01
Egy igazi tökös csávó... Köszönjük szépen .... Most jön a városháza elleni feljelentes Hűtlen kezelés niattl
Zjzj
2023. május 18. 01:38
Neres pocsok, sajnalhatjatok, hogy Z nem robbantotta fel a Druzsbat: MO hadat uzenhetett volna nekik, a NATO 5. cikke eletbe lepett volna, ukrajna nemcsak hogy nem lett volna segitve hanem satuba kerult volna keletrol es nyugatrol, es Karpatalja vissza lett volna csatolva! Yuhuu!
akkor ki
2023. május 18. 00:04
Megöltek 15 ezer oroszt, vegzálták a magyarokat! Hogy állhat ezek mellé egy állam is????!!! Kérdem én, micsoda világ az, ahol szabadon, büntetlenül gyilkolnak ártatlan embereket és ha megakarja védeni vagy vissza akar csapni a bántalmazott, az ellen van a liberális kutyák hordája. Valiket sürgősen ki kell iktatni és rend lesz. Nem mehetnek tovább! Elég!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!