Szijjártó Péter: Istentelen ideológiák nyomásgyakorlásával nézünk szembe

2023. május 02. 12:45

„Az iskoláinkat NGO-k foglalnák el, amikor ezek a szülők jogait, a szülők kötelezettségeit, a szülők helyét is már megkérdőjelezik” – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter.

2023. május 02. 12:45
null

Istentelen ideológiák nyomásgyakorlása zajlik, amikor az iskolákat különböző civil szervezetek akarják elfoglalni, amelyek megkérdőjelezik a szülők jogait és helyét, ezzel szemben a jövő a közösségépítésben van, és

itt kulcsszerepe van a katolikus egyháznak is

– közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Hegykőn.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 220 millió forintos kormányzati és európai uniós támogatásból felújított Öreg iskola átadásán rendkívül fontosnak nevezte azon közösségek fenntartását, amelyek minden viharban együtt maradtak, ugyanis ezekre épül a magyar jövő.

A magyar közösségek jövője

„Magyarország jövője a közösségekben van, innen, Hegykőtől, egészen Kisvárdáig, vagy éppen Szobtól Röszkéig (...) Amíg ezek a közösségek összetartanak, addig meg is tartanak minket. És mindaddig, amíg ez így van, addig nyugodtak, viszonylag nyugodtak lehetünk a magyarság, a magyar nemzet jövője szempontjából is” – fogalmazott.

Rámutatott, hogy ezen közösségeket a múltban és a jelenben is számos kihívást érte és éri,

amire első példaként a rendszerváltásig tartó „istentelen diktatúra” brutális pusztítását említette, mondván, hogy az oktatás tönkretételével és az egyházak ellehetetlenítésével próbálták szétverni az ország jövőjét.

„Nincs új a nap alatt, mivel most is istentelen ideológiák nyomásgyakorlásával nézünk szembe, amikor az iskoláinkat NGO-k foglalnák el, amikor ezek a szülők jogait, a szülők kötelezettségeit, a szülők helyét is már megkérdőjelezik” – jelentette ki.

„Olyan időszakban élünk, amikor szép lassan – azt nem mondanám, hogy csöndben, de megpróbálván észrevétlenül – a kereszténység vált a világon a legüldözöttebb vallássá” – tette hozzá.

(MTI)

***

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NERbot
2023. május 03. 10:56
Az istentelen ateizmus terjedését csak úgy tudjuk megállítani, ha Szijjártó Péter különrepülővel viszi a világ minden országába az igazihitű orbánizmus megváltó üzenetetét.
Tiszafa
2023. május 02. 18:39
Én kimondhatom az igazat, a Peti csak finomítva. Istentelen IDIÓTÁK nyomásgyakorlásával nézünk szembe.
vamonos
2023. május 02. 18:05
Hatalmas botrány robbant ki Józsefvárosban Pikóék LMBTQ-propagandája miatt "LMBTQ-érzékenyítést csempészne az oktatási-nevelési intézményekbe a momentumos Pikó András Józsefvárosban. Külföldi érdekeknek megfelelően a baloldali képviselők nem voltak hajlandók törölni ezt a napirendről. Erre szülők vonultak be transzparensekkel, amelyen az állt: Stop LMBTQ-lobbi!, illetve Hagyják békén a gyerekeinket!" https://www.origo.hu/itthon/20230427-hatalmasbotrany-robbant-ki-jozsefvatosban-pikoek-lmbtqpropagandaja-miatt-kepek.html
Kriszta67
2023. május 02. 17:51
Amikor én középiskolás voltam, jártak be a suliba orvosok, mentősök elsősegélynyújtást okítani, rendőrök drogokról beszélni, meg talán katasztrófavédelmisek. Most is így kéne lennie. Hogy-hogy bejárogathat minden jöttmentt senkiházi? Tiltsák ki az összes civil szart, a felvilágosítás és családi életre nevelés legyen tankönyvből oktatott tantárgy. Abba nem köthetne bele az EU.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!